​Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala a Budapest Főváros Levéltára, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Mozaik Gazdasági Szervezet közreműködésével az „Iskolakapun Kívüli Program" elnevezésű rendezvénysorozat keretében városismereti versenyt szervez fővárosi középiskolás diákok számára. A vetélkedő célja Budapest történetének megismerése.

A verseny menete:

A verseny két fordulóból és egy döntőből áll. Az első forduló aktivitásra épülő tájékozódási séta, ahol több pontot felkeresve helyszíni feladatokat kell megoldani.

A második fordulóba jutott csapatoknak az elsősorban Budapest Főváros Levéltára irataira épülő feladatsort kell elektronikusan kitölteniük. A csapatban végzett kutatómunkát a levéltár munkatársai az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve segítik. Az eredményes részvételt elősegíti az Országos Színháztörténeti Múzeum intézményének látogatása is.

A második forduló kiértékelését követően 6 csapat jut tovább a döntőbe, ahol az első és második forduló során szerzett ismeretekről, tapasztalatokról kell számot adni.

A versenyen való eredményes részvételhez Budapest történetének ismerete ugyanúgy szükséges, mint a jó megfigyelőkészség, az ötletes megoldások és a helyes helyzetfelismerés.

Ajánlott irodalom:

A vetélkedőhöz szükséges olvasmányokat folyamatosan töltjük fel.

A fordulók időpontjai, helyszínek 1. forduló: 2018. október 2. (kedd) 14.00 óra, menetidő kb. 120 perc.
Gyülekező: A Margitszigeti Szabadtéri Színpadnál 13.30 órától
2. forduló feladatainak leadási határideje: 2018. november 5. (kedd)
Döntő: 2018. november 20. (kedd) 14.00 óra,
A döntő helyszíne: Budapest Főváros Levéltára A jelentkezés elfogadásáról elektronikus értesítést küldünk. Nevezési határidő: 2018. szeptember 25. (kedd) 24.00 óra A versenyre budapesti középiskolásokból álló (9–13. évfolyam), négyfős csapatok jelentkezését várjuk, valamint lehetőséget biztosítunk a részvételre, ugyanezen intézmények határon túli magyar tanítási nyelvű testvériskoláinak diákjai számára is. Díjazás: Az I-III. helyezett csapat tagjai értékes díjazásban részesülnek, valamint különdíjat kap minden döntőbe jutott csapat, illetve a legtöbb csapatot kiállító iskola is. A verseny fővédnöke: dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály, Budapest Főváros Levéltára, Szabad Tér Nonprofit Kft Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Mozaik Gazdasági Szervezet

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.