
- Részletek
- Írta: MTI
Budapest, 2018. március 13., kedd (MTI) - A március 15-ei nemzeti ünnepi rendezvények miatt Budapest több kerületében, valamint országszerte számos településen lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni. A fővárosban csütörtökön több forgalmas útvonalon, közlekedési csomópontban lesznek hosszabb-rövidebb lezárások.

A kormány 6,35 milliárd forintot hagyott jóvá az elektronikus közbeszerzési rendszer fejlesztésére
Lejárt- Részletek
- Írta: MTI
A kormány 2018-2021-es időszakra 6,35 milliárd forintot hagyott jóvá az elektronikus közbeszerzési rendszer (ekr) továbbfejlesztésének finanszírozására - derül ki a Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározatból.

- Részletek
- Írta: MTI
Elfogtak egy nőt, akit a kőbányai emberölés elkövetésével gyanúsítanak - közölte a rendőrség a honlapján kedd este.

- Részletek
- Írta: MTI
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a 233 éves intézmény Vágóhíd utcai épülete 2300 négyzetméter hasznos alapterülettel, és az eddigi 16 ezer mellett további 8200 iratfolyóméternyi kapacitással bővült a könyvtári szárny megépítésével.

- Részletek
- Írta: MTI
Huszonhat óvoda vehette át idén a Kincses Kultúróvoda címet, amellyel az azonos címmel meghirdetett, az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésének erősítésére kiírt pályázat nyerteseit jutalmazták.

- Részletek
- Írta: MTI
Jelentős fejlesztés előtt áll a fővárosi Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 26,6 milliárd forint jut a beruházásokra - mondta el Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke, Józsefváros polgármestere szerdán, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

- Részletek
- Írta: er
Minden várakozást felülmúlóan teljesít a 2017 elején indult YoloFoodPorn. A magyar cég ötcsillagos szállodai minőségű, egészséges, finom ételeket szállít házhoz, gourmet-módra főz, mindezt úgy, hogy az átlagembernek is megfizethető. A startup abszolút sikernek örvend, most országos terjeszkedésen is gondolkoznak.

- Részletek
- Írta: MTI
Hétvégén Budapest lesz az e-sport fővárosa, ugyanis péntektől vasárnapig a BOK Sportcsarnokban rendezik a V4 Future Sports Festival pénzdíjas e-sportbajnokságot és -konferenciát.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
A hetvenes évek formáit és hangulatát hordozó ZiU-9-es trolibuszon utazva a retró korszakba csöppenve csodálkozhatunk rá, mennyit is szépült Budapest az elmúlt években – miközben megőrizte patináját is. A város egy-egy emblematikus pontján kiszállva a 2013-ban...

- Részletek
- Írta: MTI
Fotópályázatot hirdet a Testnevelési Egyetem az egyik legismertebb hazai sportfotós Németh Ferenc tiszteletére.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
Az Európai Unió a kohéziós alapból 473,4 millió eurót (csaknem 154 milliárd forint) fordít a magyar főváros 3-as metróvonalának teljes felújítására - közölte az Európai Bizottság kedden.
Corina Cretu regionális politikáért felelős román biztos a bejelentéskor...

- Részletek
- Írta: MTI
Átadták a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat szerdán Budapesten, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napján. A kitüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) 2000-ben alapította.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- A Miniszterelnökség mintegy 23 milliárd forinttal segíti a falusi turizmus fejlesztését
- Az M2-es metró nem áll meg a Kossuth Lajos téren július végétől augusztus végéig építési munkák miatt-
- Ösztöndíjpályázat kiemelkedően teljesítő diákhiteles hallgatóknak
- Hétfőtől nyári szünet van az Alkotmánybíróságon
- Az Országos Taxis Szövetség elhatárolódik
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.