- Részletek
- Írta: Budapest.hu
A Fővárosi Választási tájékoztatót adott ki az előzetesen igényelt ajánlóívek kiadásának részleteiről.
Óvja is a gyermekeket a mese
Lejárt- Részletek
- Írta: csalad.hu
A gyermekek zsenik - állítja Csukás István. Az ismert meseíró szerint mindenkinek kincsesbánya a gyermekkora, csak nagyon sokan elfelejtik a visszavezető utat. Ahhoz, hogy ez a korszak maradandó élményt nyújtson, és építkezni lehessen rá, nélkülözhetetlen a mesehallgatás. Azok a gyermekek, akiknek a szülei minden nap olvasnak, előnnyel indulnak az iskolában és boldogabb felnőtté válhatnak.

- Részletek
- Írta: csalad.hu
A levéltárak júniustól elektronikus úton vagy a kormányablakok szolgáltatásain keresztül is tudják biztosítani az ügyintézéshez szükséges jogbiztosító iratokat - közölte a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese a magyar kultúra napján, kedden tartott sajtótájékoztatón Zalaegerszegen, a megyei levéltárban.

- Részletek
- Írta: ujpest.hu
Az iskolakezdés segítésére már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások; az intézkedés 1,2 millió gyermekes családot érint – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

- Részletek
- Írta: er
Nem lehet nem kommunikálni! Ezzel a címmel rendezte meg X. Jubileumi agrármarketing és -média napját a Magyar Mezőgazdaság Kft. (MMG) az AGROmashEXPO-n, ahol a magyar agrárium dilemmáiról, feladatairól, kihívásairól és a hazai versenyképesség fejlesztéséhez hozzájáruló Agrármarketing Centrum (AMC) munkájáról beszélt Ondré Péter, a szervezet ügyvezető igazgatója. „Az agráriumban tevékenykedőknek olyan fajsúlyos dilemmák kapcsán kell döntés hoznia, mint az állatok természetes szaporulatának, vagy klónozásának kérdésköre, az anyaföld, avagy annak tápoldatokkal történő kiváltásának kérdése, illetve olyan új technológiák beengedése, avagy elutasítása, amely a vertikális termesztési módozatokkal váltva a horizontálist, 8 naponta teszik lehetővé az aratást egy adott területen” - mondta Ondré Péter.
Versenyképességünk nemzetközi színtéren sok tényezőn múlik – közölte az ügyvezető igazgató, hangsúlyozva, hogy az AMC élén a legfontosabb fejlesztési kulcsoknak a hazai versenyképesség fejlesztésében a KKV-k megerősítését, a valóban egyedi élménykínálatot nyújtó, magas feldolgozottsági szintű, minőségi termékkínálat emelését és azok sokszínűségének és mennyiségének növelését jelölték meg. Ondré Péter szerint egyértelmű cél az agráriumban nélkülözhetetlen, sokrétű tudásanyag megosztása, a precíziós okos eszközök hazai adaptálása, a robotok, drónok precíz működését támogató valós idejű adatokhoz való hozzáférés kiterjesztése, a hungarikumokban rejlő lehetőségek kiaknázása és a felnövekvő nemzedék tagjainak minél hatékonyabb bevonása az agráriumba. Mindezen tevékenységekhez országunkban aktívan hozzájárul az AMC tette hozzá a szakember, aki arra is ráirányította a figyelmet, hogy a hatékony munka érdekében az AMC folyamatosan nyomon követi a digitális átmenet fő irányait és trendjeit.
A konferencián szó esett arról is, hogy mivel az internet alapú információk elérésében 2014 óta a mobil internet felhasználók száma meghaladja az asztali számítógépen internetezők számát, acélcsoportra fókuszált integrált médiamixek kialakítása, a mobilbarát alkalmazások és honlapok terjedésének szem előtt tartása, az appok és location based advertising irány fokozódó erősödése a marketingeszközök megválasztásában és pozicionálásában egyaránt fontos szereppel bír.
„Arra törekszünk, hogy közreműködésünkkel az ágazati marketing lehetőségek kiaknázásával a magyar agrárium nemzetközi szinten versenyképességben szintet léphessen és a korszerű marketing eszközöket és módszereket hatékonyabban és eredményesebben alkalmazza, ennek érdekében kampányainkkal főként a kiemelt termékpályák mentén növeljük a fogyasztói tudatosságot és a bizalmat” - emelte ki előadásában az ügyvezető igazgató, aki beszámolt arról is, hogy az AMC a tervek szerint ez évben 10-15 külföldi kiállításon jelenik majd meg közösségi standjával és az ehhez csatlakozó partnerekkel.
A berlini Internationale Grüne Woche-n (IGW) napjainkban is jelenlévő szervezet vezetője elmondta: 3 külföldi kiállításra még nyitott az akvirálás az AMC-ben, ezekbe az országokba továbbra is várják a jelentkezőket. A kiállítások közösségi standján a piaci ár tíz százalékáért tud az AMC részvételt biztosítani a magyar KKV-knak és élelmiszert előállító piaci cégeknek. Az AMC partnereinek logisztikai és tudásbázis hátteret biztosít arra vonatkozóan is, hogy milyen terméket, milyen piacra, milyen csomagolással és marketinggel támogatva érdemes kivinni. „Körülbelül 2000 magyar vállalkozással vagyunk kapcsolatban” – jegyezte meg az ügyvezető igazgató, aki a holland PLMA kiállítás mellett a Sial China és az idei évi Novi Sad-i Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt is megemlítette, ahová 5-6 magyar cég számára tudnak helyet biztosítani. Szó esett emellett a londoni IFE kiállításról is, ami Ondré Péter meglátása szerint azért kiemelten fontos, mert nagyon sokan a bejáratott, bevett EU-s csatornákon keresztül jutottak el a magyar termelőkhöz, így az IFE London a Brexit előtt olyan lehetőséget kínál, amivel az exportban érdekelt magyarországi élelmiszeripari, mezőgazdasági termelőknek élnie kell.
Az MMG által szervezett konferencián Sári Enikő (MMG) ügyvezető Igazgató köszöntőjét követően előadást tartott Baricz Árpád, a Beszédírók Kft. stratégiai igazgatója, Práger Ádám (MMG) onlineüzletág-vezető és Horváth Roland, az MMG marketingvezetője.
- Részletek
- Írta: er
Együtt egy jobb internetért!
Belegondoltál már abba, mi lenne, ha te lennél Magyarország egyik legnépszerűbb influencere? Mit tennél, ha a legjobb barátod személyes adataival élnének vissza a világhálón?
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője a 2019-es Biztonságosabb Internet Nap alkalmából videópályázatot ír ki hazai általános iskolások és középiskolások számára.
A verseny célja az, hogy a fiatalokat, a „digitális bennszülötteket” motiválja médiatartalmak előállítására a biztonságos internet témájában, felhívja a figyelmet az internetben rejlő számtalan lehetőségre, különösen a kortárssegítésre.
Videópályázatunkkal a fiatal felhasználókat szeretnénk aktív fellépésre buzdítani, hogy a közösségi tér lehetőségeit és előnyeit kihasználva valós problémákra bátran merjenek reagálni. Világszerte egyre ismertebbek a fiatalok körében a véleményformálók, az influencerek. Ők olyan emberek, akik véleményükkel, viselkedésükkel hatással vannak embertársaikra, így saját látásmódjukkal, egyedi hangjukkal tömegek véleményét, gondolkodásmódját tudják alakítani.
A világháló helyet és teret is biztosít arra, hogy hasznos információkat osszunk meg másokkal, segítsünk egymásnak, de veszélyeket is rejt. Az általunk megosztott pozitív tartalmakkal tehetjük jobbá az internetet.
Verseny leírása
Készíts egy legfeljebb 3 perces rövidfilmet, amelyben influencerként meséled el rajongóidnak egy barátod történetét, akinek személyes adataival nemrég visszaéltek a világhálón. Mit tanácsolsz neki és rajongóidnak, mit lehetne tenni ilyen esetben? Mit tehetnének annak érdekében, hogy ez többet ne fordulhasson elő, és mi a te véleményed erről a történetről.
A teljes történetet neked magadnak kell kitalálnod. Figyelj arra, hogy a 3 perces kisfilm a barátoddal megtörtént esetről szóljon, és te úgy szólj a követőidhez, mint Magyarország egyik legnépszerűbb influencere.
Kik jelentkezhetnek?
1, Általános iskola alsó-tagozatos tanulói (1-4. évfolyam)
- Általános iskola felső tagozatos tanulói (5 -8. évfolyam)
- Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)
Határidők
Beküldési határidő: 2019. január 31., éjfél
Nyeremény
A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást nyernek a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére. Ennek időpontja 2019. február 5., helyszíne Budapest. A részletekről a nyerteseket időben értesíteni fogjuk!
Két korcsoportban díjazzuk a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolásokat
I.díj: 50.000Ft
II.díj: 40.000Ft
III.díj: 30.000Ft
IV- VII. díj: 10.000 Ft
A pályamunkák elkészítésekor tudomásul kell venni, hogy az alkotásokat később felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnénk terjeszteni!
Lebonyolítás
A verseny eseményeit a Saferinternet Magyarország FB-oldalon követhetitek nyomon.
A videópályázatra érkező kisfilmeket a
Eredményhirdetés: 2019. február 5. (A nyerteseket külön értesíteni fogjuk!)
Díjátadás: Budapest, 2019. február 5.
Hozzájárulás a pályamunkák felhasználásához
A jelentkezési lapon kívül kérjük, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is!
További információ a Biztonságosabb Internet Napról: http://www.saferinternetday.org/web/guest/home
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Plus (SIP) programban tudatosság-növelő központként és konzorciumvezetőként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Célunk, hogy egyszerre hívjuk fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és teremtsük meg azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét.
Szervezetünk 2019-től működteti a hotlinet is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartamlakat. www.biztonsagosinternet.hu
Partnerünk:
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: Lelkisegély-vonal és online tanácsadás gyerekeknek, 116-111, www.kek-vonal.hu
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

A kormány és a főváros megállapodott, a tao-rendszer átalakításával az eddigi támogatásnál nagyobb, 3,5 milliárd forint fix összegű előadóművészeti támogatást fog kapni a 11 budapesti fenntartású színház. A keretet a kormány a főpolgármester javaslata alapján...
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

Az eddigi kedvező tapasztalatok után új termékekkel bővül a nyár elején indított fővárosi közlekedési mobiljegy pilot projekt. Mától többféle fővárosi díjtermék is megvásárolható mobiltelefonon.
A fővárosi közlekedési mobiljegy a budapesti közösségi közlekedésben...
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rend.) 1. § (3A) bekezdése szerint Budapest Főváros Önkormányzat elkészítette a stratégiai zajtérképre épülő intézkedési tervét. A Korm. rend. 11. § (5) Az...
- Részletek
- Írta: er
Szeptember 1-jén tették közzé a nemzetközi világzenei toplisták eredményét, így a World Music Charts Europe és a Transglobal World Music Charts listáját is.
A 27 országból származó, összesen 50 európai világzenei szakember által válogatott WMCE nemzetközi toplistán második lett Lajkó Félix és a VOLOSI közös albuma, 6. helyen a Boban Markovic Orkestar MRAK című lemeze – mindkettő a Fonó kiadványa – 7. helyen pedig a Meszecsinka Állj bele a mélybe! (Narrator Record/CPL Music kiadványa) szerepel
A Transglobal World Music Charts összesen 56, a világ 32 országából származó világzenei szakemberének döntése alapján szintén több hazai lemez kapott előkelő helyet a pontozásos listán. Így Boban Markovic zenekarának MRAK című lemeze a 4., Lajkó Félix és a VOLOSI albuma a 9. helyen, frissen került fel a listára a 16. helyen a Parno Graszt Már nem szédülök című lemeze, valamint Vaszi Levente és Vrencsán Anita Gyimesvölgyi Népzene Kostelekről című albuma, ami a 39. helyen szerepel – mind a négy a Fonó kiadványa. További hazai lemezsiker a Söndörgő szerzői kiadásban megjelent albuma, amely a 28. helyen került fel a listára, valamint a Meszecsinka fent nevezett albuma, amely a 31. helyre került.
Az elmúlt hónapokban nagy sikereket értek el a hazai kiadású albumok a nemzetközi listákon: augusztusban a Fonó két lemeze vezette a WMCE listáját, a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáján tízből négy jelenleg is magyar kiadású lemez, ahogyan a Transglobal World Music Charts is hónapok óta előkelő helyen listázza a hazai kiadású világzenei és autentikus népzenei albumokat.
A toplisták ezen a linken érhetők el:
http://www.transglobalwmc.com/category/charts/monthly-charts/
http://www.wmce.de és https://www.facebook.com/worldmusicchartseurope/
https://worldmusic.org.rs/2019/07/01/balkan-world-music-chart-the-second-quarter-2019/
A Fonó zenéi ezen a linken érhetők el: http://webbolt.fono.hu/
valamint a kiadó youtube csatornáján: https://www.youtube.com/user/musicfromfono/videos

- Részletek
- Írta: ujbuda.hu
Idén a NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.
- Részletek
- Írta: hirado.hu
Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos elnevezések mellett – közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.