
- Részletek
- Írta: mti.hu
A szociális intézmények felkészültek a koronavírus-járvány második hullámára, felhalmozott egészségügyi készleteik legalább három-négy hétre elegendőek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Az augusztus 20-ai ünnep hosszú hétvégéjén a kerékpárszállításra alkalmas összes vasúti kocsi országszerte közlekedni fog az igények minél zökkenőmentesebb kiszolgálása érdekében - közölte MÁV-Start csütörtökön az MTI-vel.

- Részletek
- Írta: mti.hu
A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.

- Részletek
- Írta: index.hu
Magyarországnak érdeke a szoros, kölcsönös eredményekre fókuszáló együttműködés Oroszországgal, így vannak ezzel barátaink és szövetségeseink is, csak ők nem beszélnek erről nyíltan – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután orosz hivatali kollégáját fogadta Budapesten.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Az ötödik alkalommal meghirdetett "Az év felelős foglalkoztatója" pályázaton azokat a munkáltatókat ismerik el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, erőfeszítéseket tesznek megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében. Az idei kiírásra szeptember végéig lehet jelentkezni - közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Ismét Halászléfőző Verseny!
Lejárt- Részletek
- Írta: ujbuda.hu
32. Gazdagréti Halászléfőző verseny - Szeptember 18-án szombaton, a Gazdagréti út és a Rétkerülő út közötti parkban - 70 csapat jelentkezését várjuk!

- Részletek
- Írta: mti.hu
„Az első hullámnál annyit tudtunk mondani az embereknek, hogy mindenki maradjon otthon, mi pedig felkészítjük az egészségügyet. Ez megtörtént, ezért most az a feladat, hogy a szabályokat betartva, de mindenki élje az életét, mert Magyarországnak működnie kell.” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

- Részletek
- Írta: bpxv.hu
Az érintett ügyfelek augusztus 31-i dátummal végszámlát kapnak. Fontos információk a cikkben.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

2020. szeptember 18.
Laptartalom
A Fővárosi Közgyűlés 2020 februárjában döntött arról, hogy 2021-től elérhetővé teszi a budapestiek számára a Budapesti polgári kezdeményezés, valamint a Budapesti párbeszéd intézményét. A szabályozás koncepciójáról szeptember végéig...

- Részletek
- Írta: 24.hu

- Részletek
- Írta: mti.hu
Az Országgyűlés ma kezdi meg őszi ülésszakát. A képviselők összesen két órában tehetnek fel azonnali kérdéseket a kormány tagjainak.

- Részletek
- Írta: hazipatika.hu
Egy hónap alatt 4,5 milliárd forinttal, 46 milliárd forintra nőtt a kórházak július végi tartozásállománya. A szakértő úgy gondolja, ha a kormány nem tesz valamit, az adósság év végére akár a 60 milliárdot is meghaladhatja.

A világban már 30,9 millió az igazolt fertőzöttek száma, a gyógyulatké meghaladta a 21 milliót
Lejárt- Részletek
- Írta: mti.hu
Már 30 929 163 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 959 528, a gyógyultaké pedig 21 159 457 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfői összesítése szerint.
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.