
- Részletek
- Írta: mti.hu
A pandémiás időszakban az online bűncselekmények elkövetői egyre gyakrabban hivatkoznak a koronavírusra, annak gyógymódjaira, illetve az esetleges állami támogatások, segélyek folyósítására, közéleti személyek adományaira vagy akár nyereményjátékokra - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön a rendőrségi honlapon.

- Részletek
- Írta: 24.hu
3274 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak a hétvégén, ezzel a járvány kezdete óta összesen 836 389 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Az uniós költségvetés és válságkezelő csomag elutasítására kényszerítik a magyar kormányt, amennyiben politikai és ideológiai feltételekhez kötik az uniós források kifizetését - jelentette be az igazságügy miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

- Részletek
- Írta: 24.hu
Kábítószerkereskedőkön ütött rajta a rendőrség egy XIII. kerületi telephelyen, ahol a feltételezett elkövetők konténerekben tárolták a kábítószert – közölte honlapján a rendőrség.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Két fő feladata van a politikai vezetőknek a globális járvány idején, egyrészt minden erőfeszítéssel az emberek egészségének és életének védelmét kell biztosítani, másrészt pedig az országok működőképességének fenntartására van szükség a munkahelyek megőrzése érdekében - közölte Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében a Kínai Nemzetközi Import Kiállítás (CIIE) virtuális rendezvény résztvevői előtt csütörtökön.

A hétvégén 453 alkalommal intézkedtek a maszkviselés szabályainak figyelmen kívül hagyása miatt
Lejárt- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
A rendőrség a hétvégén 453 alkalommal intézkedett a maszkviselés szabályainak figyelmen kívül hagyása miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

- Részletek
- Írta: mti.hu
A világon 50 395 174 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 256 179, a gyógyultaké pedig 33 032 762 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.

- Részletek
- Írta: mti.hu
A gyermekek biztonsága érdekében idén október végéig több mint százféle játékot vizsgáltak meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriumai - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Nem szeretnének érdemi pályázatot visszautasítani, ezért a Pénzügyminisztérium valószínűleg bővíti az egészségipari támogatási program keretét - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

- Részletek
- Írta: 24.hu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított az ismeretlen helyen tartózkodó Oláh Mónika Barbara ügyében.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Az ELTE etológusai legújabb kutatásukban azt vizsgálták, hogy a kutyák külön tudják-e választani a saját és a gazdájuk szándékait.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai depóját adták át hétfőn Fóton, az üzem egyúttal a Magyar Posta első saját tulajdonú depója.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Októberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,0 százalékra lassult az előző havi 3,4 százalékról. Az infláció lefékeződésében főként az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk szeptemberinél mérsékeltebb éves áremelkedése, valamint a járműüzemanyagok árcsökkenése játszotta a legnagyobb szerepet - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.