Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését. A korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági következményekkel jár. A magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsunk össze a gazdaság újraindítására, ez azonban csak fokozatosan, szigorú menetrend mellett történhet meg.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére online tudományos konferenciát tartanak a kutatások szerepéről a koronavírus terjedésének fékezését, az egészségügyi védekezésre való eredményes felkészülést szolgáló beavatkozások megalapozásában. Az esemény célja az, hogy a tudományos élet szereplői és a közvélemény számára lehetőséget biztosítson a kapcsolódó döntések, intézkedések szakmai háttereként szolgáló elemzések, modellszámítások megismerésére.

A járvány az első ütemben azt követelte meg, hogy a terjedési sebességének csökkentésével a legrosszabb forgatókönyvvel számolva időt nyerjünk az egészségügyi felkészülésre. Az emberek közötti kontaktusok számának drasztikus visszavágása eredményes stratégiának bizonyult, jelentős részben az állampolgárok felelős magatartásának köszönhetően. A kormányzati intézkedések elfogadottsága és betartása magas szintű, a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként különböző mértékben, 70-90 százalékkal csökkent. 2020 áprilisában a napi újonnan megerősített és bejelentett esetszám 14 és 210 között ingadozott Magyarországon. Április 21-ig összesen öt olyan nap volt, amikor 100 fölött volt a bejelentett új megbetegedések száma. Az esetek jelentős hányada azonban néhány zárt közösségben, jellemzően kórházi osztályokon, szociális vagy idősotthonokban bekövetkezett fertőzésekhez köthető. A jelenlegi ismeretek szerint ezeken kívül április első felében naponta 7 és 48 közötti megbetegedést jelentettek, leginkább egy-egy háztartáson belül alakulnak ki néhány fős terjedési láncok, amelyek megszakadnak.

Az új koronavírus tehát nem tudott utat törni, a hatékonynak bizonyult korlátozó intézkedések elrendelése óta a nem intézményi halmozódásokhoz köthető megbetegedések száma meglehetősen stabil. Az országos kiterjedésű járványt a védekezés első fázisában sikerült elkerülni Magyarországon.

Palkovics László nyitóelőadásában elmondta, hogy a megtett lépésekkel és a magyar emberek felelős magatartásának köszönhetően értékes időt nyertünk arra, hogy az egészségügy felkészültségét magasabb szintre hozzuk. A széles körű korlátozó intézkedések fenntartása azonban az ország gazdaságára hosszú távon egyértelműen káros. A védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuló meghatározása. A hazai kutatási kapacitások, a tudományos élet képviselőinek szakértelme rendelkezésre áll ahhoz, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével egy hónapja epidemiológusokból, matematikai modellezőkből és az egészségügyi ellátórendszer adatait elemző szakemberekből álló munkacsoportok térképezik fel a járvány terjedésével kapcsolatos folyamatokat, kilátásokat. A kutatók munkáját a társadalmi kapcsolatok alakulását vizsgáló hálózatkutatók és szociológusok is támogatják. A szakemberek kapcsolatban állnak a Jakab Ferenc professzor vezette koronavírus kutatócsoporttal. Munkájukat nagyban segítik a már több mint 350 ezer kitöltésnél járó online

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.