A koronavírus-járvány a járványügyet és a rendőrséget is számos kihívás elé állította. A védekezés első szakasza sikeres volt, több országgal ellentétben a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket elkerültük.

Ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy a kormány bevezette a potenciális fertőzöttek elkülönítését célzó hatósági házi karantént, és annak ellenőrzését a rendőrség rendszeresen végzi, május eleje óta már nem csak személyesen, hanem elektronikusan is. Ehhez az Operatív Törzs felkérésére egy mobiltelefonra letölthető  applikációt is kifejlesztettek, amelynek használata önkéntes. Az applikáció magyar fejlesztés, azt a Asura Technologies Kft. végezte el.  A tapasztalatok szerint bevált és jól működik a hatósági házi karantén rendszer elektronikus ellenőrzése.  Jelenleg is több mint 10 ezren vannak hatósági házi karanténban,  közülük már 1715-en regisztráltak elektronikus ellenőrzésre, nagyjából ezren használják aktívan az alkalmazást.

Az önkéntesen letölthető Házi Karantén Rendszer a karanténban lévők számára könnyebben elviselhetővé teszi, a hatóság számára egyszerűsíti a szabályok betartásának ellenőrzését a koronavírus-járvány alatt. Az arcfelismerésen és helymeghatározáson alapuló, okostelefonra önkéntesen letölthető Házi Karantén Rendszer (HKR) segítségével a hatósági házi karanténban lévő beteg vagy tünetmentes fertőzött, illetve koronavírus-gyanús személy saját maga „jelentkezhet be” időről időre. Ennek köszönhetően jelentős hatósági erőforrások szabadultak már fel és lettek bevethetők a vírus elleni védekezés egyéb területein.

A HKR applikáció használata mellett a hatósági házi karanténba kerülő emberek önkéntesen dönthetnek. A használat egyszerűségét jelzi, hogy személyes ellenőrzésre elmulasztott bejelentkezés miatt mindössze az esetek 0,4%-ában volt szükség. A rendszer jól vizsgázott, a tapasztalatok szerint mind az arcfelismerő technológia, mind a lokáció-ellenőrzés jól működik.

A HKR applikáció működése nagyon egyszerű. A hatósági házi karanténba rendelt emberek az alkalmazásletöltést követően regisztrálnak, amelynek során a megadott adatokat a rendszer összeveti a hatósági adatokkal.

A HKR az IdomSoft Zrt. fejlesztőinek segítségével kapcsolódik a rendőrségi adatbázisban tárolt karantén státusz információhoz. A regisztráció élesítését követően a felhasználó napi több alkalommal, véletlenszerű időpontokban kiküldött távellenőrzési kérések teljesítésével igazolja az okostelefonjára letöltött alkalmazás segítségével, hogy az otthonában tartózkodik.

A távellenőrzés hitelességének ellenőrzésére a HKR az okostelefon kameráját és az Asura Technologies mesterséges intelligenciára épülő arcfelismerési algoritmusát alkalmazza, miközben a helyadatokat is ellenőrzi a rendszer.

A lakóhely elhagyása esetén riaszt az applikáció, az ORFK területi ügyeletes munkatársa pedig dönthet a személyes ellenőrzés mellett.

A karanténban tartózkodóknak naponta lehetőségük van egy kérdőív kitöltésére is, amivel képet adhatnak az egészségi állapotukról, annak változásairól. Bármilyen technikai probléma esetén (például nem jól sikerül a fotó), az Asura élő chaten keresztül segíti a felhasználókat.

A korábban említett közös fejlesztésnek köszönhetően a HKR rendszer folyamatosan friss információhoz jut az egyes személyek házi karantén státuszát illetően és csak a hatóságilag elrendelt karantén ideje alatt küld bejelentkezési kérést.

 „Egyéb alkalmazásainkban komplex beléptetési rendszerek részeként használjuk az

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.