Idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak - jelentette be Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök az interjúban az ország legfontosabb dokumentumának nevezte az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogy a koronavírus-fertőzés tömegessé válásakor hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani. A kormányfő azt is szorgalmazta: "úgy küzdjünk meg a válsággal, hogy ne adjuk fel a céljainkat".

A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük - mondta, jelezve, hogy a megbetegedett egészségügyi dolgozókat pótolni kell.

A kormányfő hozzátette: 110 kollégiumot foglaltak le - ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni - és 58 hotelt - ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és felkészültek 203 770 ember étkeztetésére.

Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára - mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk áll.

"Harcolnunk kell minden egyes emberéletért" - jelentette ki a miniszterelnök, méltatva az orvosok, az ápolók, a mentősök, a járványügyi szakemberek, a rendőrök, a katonák, az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban dolgozók, valamint a fuvarozók munkáját, továbbá a gyermekeikkel otthon lévő édesanyákat, a digitálisan oktató tanárokat, és az időseket is, akiknek különösen nehéz, hogy most nem találkozhatnak rokonokkal, barátokkal.

Bejelentette egyúttal, hogy idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak. Az ezt - és más intézkedéseket, pénzügyi eszközöket is - tartalmazó járványügyi alapot szombaton mutatja be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orbán Viktor arról is beszélt, szerdára tervezi, hogy döntést hoznak a múlt héten bevezetett kijárási korlátozások jövőjét illetően.

Közölte: a kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem. "Ha a kényszer rávisz, akkor megtesszük, de érzem, hogy ez természetellenes" - fogalmazott.

Megjegyezte, közeleg a húsvét, amely egy családi ünnep, "vinné az embert a lába meg a szíve", de "ez most aligha lesz lehetséges" vagy csak szigorú korlátozások között.

Hozzátette, a húsvét talán arra is alkalmas, hogy átgondoljuk, hogyan szervezzük meg az életet addig, amíg a koronavírus elleni vakcina megszületik.

A koronavírus-törvényt ért EU-s kritikákról azt mondta: Brüsszel "velünk foglalkozik, pedig a vírussal kellene". "Nem tudom, milyen emberek ülnek ott, de azt tudom, hogy itt, Budapesten nekünk minden magyar élet elvesztése fáj. (...) Nem lehet az embernek fontosabb dolga, minthogy azzal törődjön, hogyan mentse meg az életeket. Ehhez összefogás, együttműködés kell" - fejtette ki.

"Brüsszelben ülnek valami buborékban, és osztják az észt, ahelyett, hogy mentenék az életet" - fogalmazott, azt nevezve a legfontosabbnak, hogy "ne hagyjuk magunkat provokálni".

 A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar parlament gőzerővel dolgozik, a kormánynak és a neki adott veszélyhelyzeti jogköröket pedig úgy értékelte: ez nagyjából annyi, mint amennyi jogköre Franciaország elnökének van békeidőben.

Úgy összegezte álláspontját: teljesen nyilvánvaló, hogy politikai támadásról van szó, ugyanis "vannak, akik fenik a fogukat erre az

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.