2021. január 22. - 13:23

A kormány szerint nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon, vagy a munkahelyét megtarthassa. Így a meghozott intézkedések következtében 2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett  központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a tavalyi egész éves deficit ezzel  5548,6 milliárd forint lett - erősítette meg pénteken kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban várhatóan 9 százalék körül lehet - tette hozzá a PM.
    A központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiánnyal zárta a tavalyi évet, az elkülönített állami pénzalapok 46,7 milliárd forintos többletet értek el.
    A központi alrendszer 22 865,4 milliárd forint összegű bevételei 1323,1 milliárd forinttal, 6,1 százalékkal, a 28 414,0 milliárd forint összegű kiadásai pedig 5743,8 milliárd forinttal, 25,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
    A kormány év végi forrásbiztosító intézkedései mintegy 1200 milliárd forint többletkiadással jártak. Az év végi intézkedések keretében a kórházi adósságrendezésre 44,5 milliárd forintot fordított a kormány. Ezen
 túl gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési és egészségügyi célokat, kulturális tevékenységek finanszírozását szolgálták a decemberi intézkedések - közölte a PM.
    Tavaly decemberben a költségvetés bevételei 23,0 százalékkal, a kiadások 111,3 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbiakat.
    2020 decemberében 664,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így az egész évi uniós bevétel  1684,2 milliárd forintot tett ki, miközben uniós kiadások meghaladták a 2025,4 milliárd forintot.
    2020-ban 614,7 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések.
    A jelentésből kiderül: társasági adó jogcímen a 2020-ban 406,5 milliárd forint bevétel realizálódott, 103,2 milliárd forinttal magasabb összeg az egy évvel korábbinál.
    Általános forgalmi adóból 4669,0 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 136,6 milliárd forinttal, 3,0 százalékkal múlta felül.
    A jövedéki adóból származó 1196,0 milliárd forint tavalyi bevétel  19,6 milliárd forinttal - 1,7 százalékkal - volt magasabb az egy évvel korábbnál. A dohánytermékek után befolyt jövedéki adó 9,6 százalékkal nőtt, az üzemanyagok utáni 1,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest.
    A 2527,7 milliárd forint személyi jövedelemadó bevétel  volt 103,1 milliárd forinttal - 4,3 százalékkal - magasabb a bázisidőszakban befolyt összegnél.
    A társadalombiztosítási alapok 5901 milliárd forint bevétele 5,9 százalékkal elmaradt az előző évitől azzal együtt is, hogy a költségvetési támogatásuk 3,8 százalékkal, 652 milliárd forintra nőtt.
    A kiadási  oldalon a lakásépítési támogatásokra fordított 251,5 milliárd forint az előző évhez viszonyítva 60,3 milliárd forinttal több. A családi támogatásokra 2020-ban összesen 398,4 milliárd forintot fordítottak, 0,8 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző évben.
    A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.