Immár több mint százan megfertőződtek és öten meghaltak a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján, csütörtökön.

Müller Cecília emlékeztetett arra: napok óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a fenntartók felelősek az intézményekben a járvány továbbterjedésének meggátolásáért.

A munkatársai azon dolgoznak, hogy megszüntessék azokat a hiányosságokat, amelyek a fertőzés továbbterjedését okozhatják - tette hozzá.

Jelezte: személyesen fogja felkeresni a Pesti úti idősek otthonát, ahol a járványügyi intézkedések folyamatosak.

Elmondta azt is, a Pesti úti idősotthonon kívül a Rózsa utcai intézményben vannak még fertőzöttek, számuk egyelőre nem éri el a tízet. Ezen kívül egy-egy eset fordult elő más ilyen típusú intézményben, de ezek nem jelentenek járványos mérteket.

Az országos tisztifőorvos elmondta, Magyarországon 980 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, és az elmúlt 24 órában nyolc, krónikus betegségben szenvedő halt meg. Egyikük 48 éves volt, azonban ő is évek óta krónikus betegséggel küzdött - tette hozzá.

Kilencvenhatan gyógyultan távoztak a kórházakból, újabb öt embert tudtak levenni a lélegeztetőgépről, és ők már intenzív ellátásra sem szorulnak. Jelenleg 59 beteget kell lélegeztetni - ismertette.

A szakember kiemelte, a következő napokban a kormányhivatalon keresztül kétmillió sebészi maszkot és 300 ezer pár kesztyűt juttatnak el a bentlakásos idős otthonokba.

Müller Cecília a húsvét előtti nagytakarításhoz adva segítséget elmondta, a vírus a klórra érzékeny, tehát az e szerrel mosható felületeket érdemes hipós vízzel átmosni, letörölni. Az egyéb felületeket pedig vírusölő szerrel vagy kendővel érdemes lemosni. Az allergiások hordjanak maszkot takarításhoz, az ehhez használt szivacsot, törlőruhát a munka végeztével ki kell dobni.

Hozzátette, a mosható gyerekjátékokat is érdemes áttörölni, a plüss figurákat pedig mosógépben kimosni. A fürdőszobát és a mellékhelyiséget célszerű a szokásosnál alaposabban fertőtleníteni, és a kozmetikai eszközöket is érdemes áttörölni fertőtlenítős kendővel. A konyhában inkább szivacsot és kefét használjunk rongy helyett, a vágódeszkát használat után alaposan súroljuk át, és amennyire megoldható, inkább az üveg felületűeket használjuk.

Kérdésre válaszolva elmondta, az idős, krónikus betegségben szenvedő családtaggal együtt élő, de a munkahelyére is eljáró embereknek is érdemes néhány óvintézkedést tenniük. Mint mondta, hazaérkezve a bejáratnál a cipőt, felső ruházatot érdemes levenni, ezután lezuhanyozni és új ruhát felvenni, valamint a használati tárgyakat is elkülönítve ajánlott kezelni. Továbbá érdemes a házban és a lakásban is megtartani egymás között a személyes távolságot.

Müller Cecília nyomatékosította, nincs forgalomban és engedélyeztetve olyan gyorsteszt, amely otthoni használatra alkalmas. Ezeknek a teszteknek az értékeléséhez ugyanis szakmai tudás kell. Azt kérte, ha valakinek ilyet ajánlanak cégek vagy magánszemélyek, azt jelentsék a hatóságoknak.

Arra a kérdésre, hogy a külföldről vásárolt maszkok és védőeszközök minőségét vizsgálták-e, az országos tisztifőorvos elmondta, a különféle eszközök minőségéért alapesetben a gyártó vállalja a felelősséget, és a termék mellett ott kell lennie a minősítési bizonyítványnak is. Ha a terméken a "CE" jelölés látható, akkor az Európai Unió területére engedélyezett a behozataluk és minősítésük is

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.