Tízből legalább négy magyar autósnak volt már defektje az elmúlt öt évben, ráadásul ezeknek több mint 50%-a jellemzően délután és este, sötétedés után történt, minden másodikat pedig szög, vagy kátyú okozott.

A közlekedésbiztonsági szempontból is veszélyes abroncssérülések 20%-a lakott területen kívül következett be, ráadásul úgy, hogy minden harmadik esetben a gépjárművezetők nem egyedül ültek az autóban – derül ki a Bridgestone Magyarország kutatásából. A felmérés rámutat arra is, hogy ezeket a helyzeteket az autósok több mint 60%-a helyszíni kerékcserével orvosolta, ami legalább 1 órát vett igénybe. Ez azért is veszélyes, mert korábbi kimutatások szerint az autópályák leállósávjában a „túlélési idő” átlagosan mindössze 20 percre tehető. Az autósok biztonságát segíti a Bridgestone új, DriveGuard abroncsa, amellyel defekt után még akár további 80 kilométert is mehetünk 80 km/órás sebességgel, így baj nélkül hazaérhetünk, vagy felkereshetjük a legközelebbi gumiszervizt. A DriveGuard abronccsal a gépjármű defekt esetén is irányítható marad, így ez a váratlan esemény nem jelent közlekedésbiztonsági kockázatot. A részletek:

Egy 2017 februári online felmérésében közel 900 gépjármű-tulajdonost kérdeztek meg arról, hogy milyen gyakran, mely napszakban és milyen úttípuson szenvednek legtöbbször defektet az autósok.

Az autóvezetők több mint fele délután és este kapott defektet

Tízből négy magyar autós legalább egyszer kapott már defektet az elmúlt 5 év során, amelyek mintegy 50%-át szög, 10%-át kátyú, közel 8%-át pedig szálszakadás okozta. A válaszadók 20%-a lakott területen kívül került bajba, a megkérdezettek több mint fele ráadásul délután, és már sötétedés után kapott defektet, minden második esetben pedig 50-90 km/óra, vagy nagyobb sebességnél következett be a kellemetlen nyomásvesztés. A Bridgestone kutatásából az is kiderül, hogy majdnem minden harmadik autós valamely családtagja is a gépjárműben volt, amikor megállásra kényszerítette a járművet a lyukas abroncs.

Az európai autósok fele csak a pótkerékben bízik

A Profacts Mobility Study egy korábbi közvéleménykutatása azt mutatta ki, hogy az európai autósok fele nem tartja egyáltalán biztonságosnak a teljes értékű pótkereket kiváltó ún. mankókereket és harmaduk nem is tudja, hogyan kell használni a defektjavító készletet. Mindezeken felül csaknem az összes megkérdezett aggódik a biztonsága miatt defekt esetén, és amikor kereket cserél, azzal legalább 3 órát elveszít.

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.