Decemberben 5,7, a tavalyi év átlagában 4,2 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva decemberben 6,0, az egész évben pedig 4,5 százalékos volt az emelkedés - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A fogyasztói árak 2015-ben 0,1 százalékkal csökkentek, decemberben pedig 0,9 százalékos volt az infláció. Így a közfoglalkoztatottak nélkül számolt reálkereset decemberben 5,0 százalékkal a múlt év egészére számolva 4,6 százalékkal nőtt.

A vállalkozásoknál a decemberi 3,4 százalékkal együtt 3,8 százalékos volt az éves béremelkedés, míg a költségvetésben - a közfoglalkoztatottak nélkül számolva - a 13,1 százalékos decemberi keresetnövekedés 6,3 százalékra növelte az éves átlagot.

A KSH jelentése megjegyezte, hogy a decemberi keresetnövekedésre is hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete tavaly 247 784 forint volt, decemberben pedig 272 647 forintot tett ki. Az átlagos nettó kereset az múlt év átlagát tekintve 162 300, decemberben 178 585 forint volt.

Decemberben a 6,0 százalékos átlagos keresetnövekedéshez képest a rendszeres jövedelmek 5,4 százalékkal, a prémiumok, jutalmak és más egyszeri bérkifizetések 10,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az egyszeri juttatások a vállalkozásoknál 0,3 százalékos növekedéssel 37 500, a költségvetési  szektorban 52,6 százalékos növekedés eredményeként 34,200 forintot értek el.

A jelentésből kiderül az is, hogy a múlt év végén alkalmazásban állók létszáma 2,911 millió volt, 68 ezerrel, 2,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, közülük 201 ezer volt közfoglalkoztatott, 13 ezerrel több, mint 2014 decemberében.

A feldolgozó iparban 280 600 forint volt a bruttó átlagkereset decemberben, 4,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ezen belül viszont a gyógyszeriparban 483 ezer forintot lehetett keresni, 11,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az energia szektorban 484 800 forintot kerestek  1,3  százalékkal kevesebbet, és éves összevetésben csökkent az átlagkereset a pénzügyi biztosítási szektorban is 1,5 százalékkal, de így is elérte az 527 400 forintot. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.