Hétfőn jelent meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elektromos töltőállomások létesítésére kiírt pályázata; az 1,25 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten.

A tárca számításai szerint a támogatásból mintegy ezer új e-töltőpont létesülhet országszerte. A pályázatokat szeptember 15-től lehet benyújtani, és azokat a keret kimerüléséig, de legfeljebb 2016. december 31-ig fogadják be.

A pályázat meghirdetése a Jedlik Ányos terv megvalósításának fontos eleme, ezen belül az országos töltőhálózat bővítése kiemelt feladat.

A fejlesztések támogatásával szeretnék elérni, hogy Magyarország minden nagyobb településén elérhető legyen az elektromos járművek töltése közterületen - mondta.

A miniszter az elért eredmények között említette, hogy jelenleg több mint ezer zöld rendszámú autó közlekedik az utakon, 2020-ig szeretnék elérni az 50 ezret. Ezt reális célnak nevezte, mivel a járművek árának és az üzemeltetési költségek csökkenésével a folyamat a következő években gyorsulhat. Az NGM ennek érdekében további támogatásokat dolgoz ki, ezek között említette egyebek közt az otthoni töltők beszerzését is.

A zöld rendszámú autók több nagyvárosban, köztük Budapesten, Debrecenben vagy Zalaegerszegen önkormányzati döntés alapján számos kedvezményt kapnak, példaként a díjmentes parkolást emelte ki a miniszter. A kormány januártól egyszerűsítette a töltőberendezések létesítési és üzemeltetési feltételeit, és számos adókedvezménnyel - regisztrációs adómentesség, vagy cégautó-adó eltörlése - ösztönzi a járművek elterjedését - sorolta. Csaknem 100 töltőpont létesült egy éven belül egy tavaly meghirdetett pályázatból - tette hozzá.

A közösségi közlekedésben Budapest Európa szerte elismert projektet valósít meg, 3,9 milliárd forintos támogatásból. Három hónapja 20 magyar fejlesztésű és gyártású tisztán elektromos busz közlekedik a fővárosban, ami a legnagyobb flotta Európában.

Magyarország az e-gépjárműgyártásnak aktív résztvevője szeretne lenni, kutatás-fejlesztés-innovációban is.

A pályázatban feltétel, hogy a töltőállomásoknak bárki által, bármikor hozzáférhetőnek kell lennie, és az önkormányzatoknak legalább 5 évig vállalniuk kell az üzemeltetést. A meghirdetett támogatásra, ami akár 100 százalékos is lehet, megyei jogú városok, budapesti kerületek, és a fővárosi önkormányzat is pályázhat. Az önkormányzati önrész hiánya nem kizáró ok - mondta. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.