Számtalan színész-énekes a Budapesti Operettszínházban nyújtott teljesítményével nyerte el a közönség szeretetét, érte el az országos népszerűséget és ismertséget. Mindannyian állócsillagai lettek a zenés színjátszásnak. Mögöttük azonban már 'dübörög' az új generáció. Elsőként Kocsis Dénesről olvashatnak.
A Budapesti Operettszínház vezetősége igyekszik megteremteni nekik a lehetőségeket, valamint a teátrum művészeti vezetője, KERO is segíti őket, hogy egy-egy nagy szerepet élményszerűen meg tudjanak formálni. Persze minden ott dől el, hogy Önök ismerik, szeretik-e őket, hogy ők képesek-e a nézők szívébe férkőzni, hogy újra és újra kíváncsiak legyenek alakításaikra, fellépéseikre. A tizenegy, az új generációhoz tartozó tehetség - Gubik Petra, Jenes Kitti, Kisfaludy Zsófi, Simon Panna, Angler Balázs, Barkóczi Sándor, Gömöri András Máté, Kocsis Dénes, Szentmártoni Norman, Veréb Tamás és Muri Enikő. Az Operettszínház "Mi is itt vagyunk" kampánya keretében, hetente egy-egy interjúval mutatja be a fiatalokat, hogy a nagyközönség is megismerje őket.
Kocsis Dénes a Budapesti Operettszínház fiatal üstököse, egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze. A musical-irodalom legnagyobb szerepeit énekli, Rómeótól a Miss Saigon Chris-én át Mozartig. A sors kegyeltjének tartja magát, mert gyermekkori álmai váltak valóra azzal, hogy estéről estére ott állhat a színpadon és reméli, ez így lesz még hetven éves korában is. Boldog, mert úgy érzi, a küzdelmes évek után mostanra sikerült megtalálnia önmagát.
- Honnan jössz éppen?
- Épp egy rendezvényre készülünk Szabó Dáviddal, Náray Erikával és Janza Katával, aminek most volt a beálló próbája. Kis kikapcsolódás a nagy őrület után, ami ősszel volt a színházban. A Mozarttal kezdtem, ami elképesztően nehéz feladat, egy egész embert követel. A fizikai megterhelésen túl lelkileg, érzelmileg is mindent bele kell adni. Nem lehet másképp megcsinálni, ez egy ilyen szerep. Természetesen minden feladatomat száz százalékosan igyekszem teljesíteni, de ebben ezer fokon kell égni. Mozart a való életben is ilyen lehetett: aki így tud komponálni, aki így tud zenét csinálni, nem lehetett más. Ő maga volt a zene.
Kocsis Dénes (forrás: Fővárosi Operettszínház)
- Érzel hasonlóságot közted és Mozart karaktere között?
- Különbözöm tőle. Máshogy működöm a világban, de azért vannak közös dolgaink. Nem volt könnyű élete, sokan akadályozták, próbálták eltéríteni őt az útjáról. Tulajdonképpen ebben hasonlítunk. Bár másként, de nekem is mindig meg kellett küzdenem mindenért, amit elértem. Most, huszonhat évesen jutottam el oda, hogy azt tudom mondani: megérkeztem. Megérkeztem oda, hogy képes legyek főszerepeket eljátszani, hogy önbizalommal telve tudjak színpadra állni, hogy tudjam: amit tudok, azt tudom.
- Az eddigi életutadat szemlélve egyenes út vezetett a sikerhez. Mire gondolsz, amikor azt mondod, mindenért meg kellett küzdened?
- Nagyon szerettem énekelni, de nem ez volt a főirány. A Színművészeti Egyetemre készültem, oda akartam bejutni, ott akartam tanulni. A harmadik rostán estem ki, tizenkilenc évesen. Nagyon rosszul érintett. Felvettek viszont az Operettszínház stúdiójába. Akkoriban még jópár kilóval több voltam, teljesen más karakterben kellett gondolkodni. De nagyon akartam, küzdöttem, szenvedtem és a kitartó munka eredményként eljutottam oda, hogy megkaptam az első szerepemet, ami egy mellékszerep volt. Aztán megkaptam az első főszerepemet, majd a következőt vidéken, itthon egy harmadikat és így tovább. És egyszer csak ott találtam magam, hogy huszonhárom évesen egy csomó főszerepem van. Fel sem fogtam. Rómeót játszottam Dolhai Attila után, a Miss Saigonban Christ. Ott álltam, sikerekkel a hátam mögött, és közben nem találtam magam. Rájöttem, hogy nem tudom kezelni az életem, nem tudom, ki vagyok, hol vagyok, mit és miért csinálok. Iszonyatosan nehéz időszak volt. Erre gondoltam, amikor a nehézségeket említettem. Nem mindig a sikertelenség tehet mindenről. A sikeresség is eredményezhet negatív dolgokat, ha az ember nem tudja azt kezelni. Így aztán volt egy csomó hullámvölgy a színpadon nyújtott teljesítményemben és az emberekkel való kapcsolatomban. Azért az egy érdekes helyzet, amikor egy színházban az addig stúdiós fiatalember hirtelen főszerepeket kezd játszani. Ez rengeteg dolgot megváltoztat a társulaton belül, amit az ember "gyerekként" nem feltétlenül tud megfelelően kezelni.
- Hogy lábaltál ki ebből?
- Értek kudarcok, nem kaptam meg szerepeket, pofon csapott egy-két dolog. Ezt így utólag nagyon köszönöm a sorsnak, de főként a mentoroknak: KERO-nak, Lőrinczy Gyurinak, akik foglalkoztak velünk, fiatalokkal és próbáltak minket nevelni, tanítani szakmailag és emberileg egyaránt. Ők akkor úgy érzékelték, hogy szükségem van ezekre a pofonokra. Ez aztán észhez térített és erőt adott ahhoz, hogy újra felépítsem magam emberileg, szellemileg és szakmailag. Nyilván nem csak rajtuk múlt, de utólag ez nekem nagyon sokat segített. Rengeteg fejlődést hozott az életembe ez a váltás, ez a változás. De most borzasztóan jól vagyok. Nagyon élvezem, amit csinálok és az, hogy eljátszhatom a Mozart címszerepét, az egyik legnagyobb ajándék, amit egy musicalszínész kaphat.
- Hárman-négyen játsszátok ugyanazokat a szerepeket. Mitől lesz a te Mozartod egyedi, csak a tied?
- Ez nem egy nagy ördöglakat. Ha éneklés közben az ember a saját rezonáns üregeit használja, a saját hangján fog énekelni. Ugyanígy, ha az ember a saját szellemét, a saját érzelmeit teszi bele egy szerepbe, akkor nem tud olyan lenni, mint a másik. Mindannyian szeretünk, gyűlölünk, mindenkinek fáj, de ezt mindenki máshogy éli meg és máshogy fejezi ki. Ha az ember a saját maga útját követi és önmaga tud lenni, mindenki mástól különbözni fog. Borzasztó fontosnak tartom, és mindig hangoztatom, hogy az embernek meg kell találnia saját magát ahhoz, hogy színpadon maradandót tudjon alkotni.
- Úgy érzed, te most önmagad vagy?
- Inkább úgy fogalmaznék: most jutottam el arra a szintre, hogy merek magam lenni. Nyilván van egy csomó minden, amit még nem tudok magamról, ma talán ez az egyik legnehezebb feladat, mert annyira felgyorsult a világ, hogy sokszor nincs időnk önmagunkra. Nincs időnk leülni, egy félórát gondolkodni azon, hogy mit miért csinálunk vagy mondunk. Szerintem mindenkinek pszichológushoz kellene járnia.
- Drámatagozatos középiskolába jártál, kipróbálhattad magad prózai szerepekben, van tehát összehasonlítási alapod. Mennyiben kell másként játszani egy musicalt, mint egy színdarabot?
- Egyáltalán nem kell. Az Operettszínház egészen egyedülálló módon nyúl a zenés darabokhoz. Mi nem csak elénekeljük a dalokat, hanem nagyon komolyan foglalkozunk a lelki, érzelmi részével. Kerényi Miklós Gábor ezt "kiveri" belőlünk, mert e nélkül az egész nem érne semmit. Borzasztóan fontos az éneklés, de nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a dalban megfogalmazott gondolatokra és érzelmekre is, mert a mi színházunk azt képviseli, hogy nem elég elénekelni valamit, hanem át is kell azt élni. És persze nagyon komoly prózai jelenetek is vannak az egyes darabokban, amiket színészileg szintén meg kell tudni oldani. Nekem ezek a "színészi" alapok megvoltak, mégis sokáig inkább az éneklés volt az alappillérem, amitől tudtam működni. Igazából az elmúlt két évben léptem ezen a téren leginkább előre. Persze az éneklésem is sokat javult, sokat ért, de azt gondolom, a színészi teljesítményem tudott az elmúlt másfél-két évben egy magasabb szintre kerülni, amitől biztonságban érzem magam egy Mozartban, egy Miss Saigonban, egy Rómeó és Júliában, egy Ördögölő Józsiásban vagy épp A régi nyár Miklóskájában.
- Nem is vágysz kikacsintani más műfaj felé?
- Természetesen nagyon szeretnék. Musical színész vagyok, énekes, aki nagyon szeretne színpadon állni prózai színészként is. A színészek viszont gyakran vágynak zenés szerepre. Ez mindig így van: aki magas, alacsony szeretne lenni, aki göndör, egyenes hajat akar. Nagyon szeretnék prózai előadásokban játszani, de azért egy-két darabban erre nálunk is van lehetőségem. A Kaukázusi krétakörben például prózai szerepem van, A régi nyárban, ami az első operett, amiben szerepelek, rengeteg szövegem és prózai jelenetem van. Ezek mind-mind nagyon jól esnek a lelkemnek és úgy érzem, sokat tudok fejlődni bennük.
- Az operett mennyire jött be neked? Kedveled ezt a műfajt?
- Nagyon. Szeretek nevetni és azt is, ha a körülöttem lévők nevetnek. Jobb esetben nem rajtam, hanem velem. Ez A régi nyárban igen gyakran előfordul. Ez nagyon jó érzés. Szeretem azt a hangulatot, azt a miliőt, ami egy-egy A régi nyár előadáson kialakul. Megpróbálok nem musicalesen énekelni. Bonvivánként talán máshogy kellene képezni a hangot, de azt gondolom, ha majd komolyabban érdekelni kezd ez a műfaj, akkor el fogom tudni sajátítani azt a fajta hangképzési technikát is, amit az operett megkíván. Egyébként pedig biztos vagyok abban, hogy ha valaki jól tanul meg énekelni, akkor mindenre képes, lehet popot is énekelni operai hangképzéssel, csak tudni kell, mihez nyúljon az ember.
- Vendégeskedtél Pécsen és Szegeden. Lehetőséged nyílt új emberekkel, új helyzetekkel megismerkedni, kipróbálhattad magad más társulatokban. Hogy érezted magad?
- Nagyon élveztem. Jó érzés, amikor az ember néha kimozdul otthonról és más impulzusok érik. Sokat tanultam belőle. Ha egy kapcsolatban az emberek összezárják magukat attól félvén, nehogy elveszítsék egymást, az nem jó megoldás. Szükségünk van a szabadságra. Ha valamit nem engednek megtenni, sokkal inkább fogunk vágyni rá. Így vagyok a színházzal is. Örülök, hogy elmehettem, új élményeket és tapasztalatokat szerezhettem, ami segített abban, hogy értékeljem az Operettszínházhoz fűződő viszonyomat. És azt kell mondjam, mindez megerősített abban, hogy nekem az Operettszínházban van a helyem. Nagyon jól érzem itt magam és hosszútávra terveznék. Persze ezután is szívesen megyek másfelé, ha hívnak, de én idetartozom, ehhez a társulathoz, ehhez a csapathoz.
Az Operettszínház ifjú tehetségei (forrás: Fővárosi Operettszínház)
A teljes interjú a fidelio.hu oldalán olvasható: Forrás
