A Nemzeti Alaptanterv (NAT) 2020 testnevelést érintő tananyagában a korábbinál hangsúlyosabban jelent meg a küzdősportok oktatása, ezért az érintett sportági szakszövetségek összefogtak, és felajánlották segítségüket e tárgyak magas színvonalú oktatása érdekében.

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete, a Magyar Judo Szövetség, a Magyar Birkózó Szövetség és a Magyar Karate Szövetség csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Mészáros János, a karate szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a NAT-ban 1993 óta szerepel a küzdősportok oktatása, de a testnevelő tanárképzéssel foglalkozó intézményekben nem mindenhol valósulhatott meg a küzdősport-képzés, illetve az alacsony óraszám nem tette lehetővé a magas szintű oktatást. A 2020-ban elkészült új NAT tananyagában azonban hangsúlyosabbá vált ez a terület, így a birkózás, a judo és a karate óraszámban felzárkózhatott az atlétika-torna-sportjáték hármasa mellé. A megemelt óraszám azonban képzett tanárokat igényel, ezért a szövetségek összefogtak, közös dokumentumot fogalmaztak meg és írtak alá a küzdősportok oktatásának segítése céljával.
    Az eseményen elhangzott, hogy a támogatás három területen valósulna meg: a szövetségek segítenék a testnevelő tanárokat, közreműködnek a már végzett testnevelők továbbképzésében, valamint ahol szükséges, megfelelő végzettségű szakemberekkel járulnak hozzá a testnevelő tanárképzéssel foglalkozó intézmények küzdősportokkal kapcsolatos szakmai munkájához. A szövetségeknek is érdekük ugyanis, hogy a testnevelő tanárokkal megszerettessék a küzdősportokat.
    Ezt a gondolatmenetet folytatta, fejtette ki Balogh Gábor, az MDSZ elnöke, aki szólt arról, hogy a testnevelő tanárok az együttműködés kezdetén ódzkodtak a küzdősportoktól, mondván, agresszióra nevelnek, vérző orrú gyerekek lesznek az elszenvedői.
    "Mi nem az élsportot tartjuk szem előtt, hanem tömegbázist akarunk szélesíteni, erősíteni. A küzdősportok alapjait akarjuk lerakni, hogy a gyerekek megtanuljanak például esni, védeni magukat" - hangsúlyozta Balogh Gábor, aki hozzátette, hogy a küzdősportok eddig a mindennapos testnevelés alternatív órái között, a délutáni programban szerepeltek, ám az új NAT-ban felkerülnek a délelőttibe.
    Csákvári László, a Testnevelési Egyetem küzdősportok tanszékének tanára arról beszélt, hogy intézményükben a mostani együttműködésben részt vevő mindhárom küzdősportot oktatják, és örömmel számolt be arról, hogy a tanárok körében gyengül a küzdősportokkal szembeni ellenszenv.
    A szakemberek kiemelték, hogy a küzdősportok fegyelmezettségre, stresszkezelésre, érzelmi problémamegoldásra nevelnek, elsajátításukkal csökken a szorongás és nő az önbizalom, ezért fontos, hogy minél több gyermek megismerje ezek alapjait.

Forrás: MTI

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe szerdától nyitva áll a közönség előtt.
A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...

A címlapról

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.