Budapest, te drága!
- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Schanda Tamás kijelentette: annak érdekében, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, soha nem látott mértékű, 1500 milliárd forintos támogatás jut a felsőoktatás területére. Ez biztosítja Magyarország sikerességét hosszabb távon - tette hozzá.
A tervek közül az államtitkár kiemelte a bölcsödei férőhelyek számának további növelését, a gyerekek közlekedésének megkönnyítését iskolabusz rendszerrel, a háromszáz leghátrányosabb település felzárkóztatását, a vízgazdálkodás korszerűsítését, a közlekedés korszerűbbé és zöldebbé tételét, a megújuló energiaforrások arányának növelését és a digitális képességek megerősítését.
A járvány kevésbé viselte meg a magyar gazdaságot, mint sok más gazdagabb országét - mutatott rá Schanda Tamás, utalva arra, hogy a gazdaság védelmének akcióterve eredményesnek bizonyult.
A munkát folytatja a kormány a gazdaság újraindításának akciótervével, amelynek keretében például bővítették az otthonteremtési támogatásokat, bértámogatást nyújtottak a vállalkozásoknak, történelmi léptékű béremelést hajtottak végre az orvosoknál, visszavezetik a 13. havi nyugdíjat, jövő évtől a 25 év alattiaknak jövedelemadó mentességet biztosítanak, fenntartják a hitelmoratóriumot és a legkissebb vállalkozásoknak 10 millió forintos kamatmentes hitelt biztosítanak - sorolta.
Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy a baloldal adóemelésekkel megsarcolta az embereket a gazdasági válság idején, de a problémákat képtelen volt megoldani. A jelenlegi kormány a megszorítások és segélyek útjára nemet mondott, helyette mindenkinek lehetőségeket és támogatásokat biztosít - jegyezte meg.
MTI 2021. február 21.
- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Dömötör Csaba kiemelte: az egész országot foglalkoztatja, hogy az oltási program előrehaladtával milyen ütemben és hogyan lehet újraindítani az országot, a gazdaságot, és úgy általában az életet. A konzultáció jó lehetőség arra, hogy mindenki el is mondja a véleményét, és a kormány ezt figyelembe is fogja venni.
Kiemelte: vannak kimondottan vitás kérdései is a konzultációnak, például az, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kapjanak-e felmentést egyes korlátozó intézkedések alól. Dömötör Csaba hangsúlyozta: a döntés felelőssége a kormányé, de az a helyes, ha a kabinet továbbra is a legszélesebb egyetértésre alapozza azokat, a szakemberek javaslataira és a magyarok hangjára. Ha ez a kettő találkozik, erősíteni fogja a járvány elleni összefogást - fogalmazott.
Az államtitkár elmondta: a nagy érdeklődést mutatja, hogy eddig egyetlen korábbi konzultációban sem nőtt ilyen gyorsan az internetes kitöltések száma.
Dömötör Csaba a kormányzati oldalak elleni kibertámadásról is beszélt, amely külföldi és belföldi IP-címekről egyaránt zajlott. A hatóságok megkezdték a szükséges vizsgálatokat, büntetőfeljelentést is tesznek, mert egy ilyen tett nem maradhat következmények nélkül - jelentette ki.
Nyilvánvalónak nevezte, hogy a járvány súlyosan érintette az európai gazdaságot és a magyart is "erősen oldalba kapta". Azonban a kormány nem várja meg a járvány végét azzal, hogy erősítse a gazdaságot, ezért is döntöttek az újraindítási akciótervről, ami hozzájárul a nagyobb növekedéshez.
Dömötör Csaba úgy fogalmazott: a járvány elején sokan "festették a falra a magas munkanélküliség ördögét", de jó döntésnek bizonyult, hogy a kormány nem a hosszú távú segélyezési rendszert "turbózta fel", hanem a meglévő munkahelyeket bástyázta körbe. Erről szól a bértámogatás vagy a hiteltörlesztési moratórium, és ezeknek is köszönhetően ma négy és fél millióan dolgoznak Magyarországon, annyian, mint a járvány előtt, és lehet ez még több is - emelte ki az államtitkár.
Dömötör Csaba rámutatott: ez a válságkezelés a baloldali politikával szemben nem a "szívtelen megszorításokról" és a munkából élők roskadásig terheléséről szól. A válság ellenére is nőttek az átlagbérek, a minimálbér emeléséről is megszületett a megállapodás, visszaépül a 13. havi nyugdíj, valamint jövőre a 25 év alatti fiatalok is megkapják a jövedelemadó-mentességet. Utóbbit egy olyan lépésnek nevezte, amit egyetlen kormány sem csinált még Magyarországon.
Kitért arra is: a közös teherviselésből, a járvány elleni küzdelemből az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket. Azt mondta: a fővárosi önkormányzat láthatóan nem szeretné ezt, miközben "több mint százmilliárdos összegen csücsül", folyamatosan számon kéri a kormányt. Dömötör Csaba megjegyezte: az iparűzési adóbevételek sokkal magasabbak ma, mint 2011-ben voltak, így a gazdaság teljesítményének köszönhetően az önkormányzatok is nagyobb összegből gazdálkodhatnak, nem beszélve arról, hogy az állami támogatások 44 százaléka Budapestre érkezik.
Szólt a hiteltörlesztési moratóriumról is, amely Európában Magyarországon a leghosszabb, 15 hónapig nyújt védettséget, és az összesen 2,7 millió hitelszerződés több mint a felét érinti. A kis- és középvállalkozásoknak szóló nulla százalékos tízmillió forintos hitel pedig azt a célt szolgálja, hogy ezek a vállalkozások se veszítsék el dolgozóikat - emelte ki.
Arról, hogy Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő szombaton egy egymilliárd eurós uniós bértámogatási forrás megpályázására szólította fel a kormányt, Dömötör Csaba azt mondta: amikor a baloldal válság idején kormányzati pozícióban volt, elvettek egyhavi bért, csökkentették a béreket, utcára tettek közalkalmazottakat, és a végén lett belőle egy vaskos IMF-hitel.
Azt mondta: lehet vitatkozni arról, hogy mire lenne még szükség, de kormányzati intézkedések az elmúlt hónapokban már bizonyítottak. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne születnének újabb és újabb döntések - tette hozzá.
MTI 2021. február 21.
- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Az összeállításban Müllerné Juhos Bernadett, a Baranyai Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta: a héten véget ér a megyei szociális és idősotthonokban a vakcináció, mert minden gondozott és dolgozó megkapja a második oltást.
A szociális és egészségügyi intézményekben a Pfizer/BioNTech-vakcinával oltanak, az orosz vakcinát, a Szputnyik V-t az oltópontokon való oltáshoz használják - fűzte hozzá. Müllerné Juhos Bernadett kitért arra is, hogy Baranya megyében - ahogy az egész országban - nő az oltakozási kedv.
Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott egyebek mellett arról számolt be, hogy a megyében több mint negyven intézménybe jutottak el az oltócsapatok, akik az idős embereken kívül szenvedélybetegeket, fogyatékkal élőket és hajléktalanokat is beoltottak. Az intézményekben nagy várakozás előzte meg az oltakozást - közölte.
Kancz Csaba jelezte, hogy hét intézménybe, ahol fertőződés miatt nem tudtak oltani, két-három hét múlva térnek vissza az oltócsapatok.
Keller János tiszafüredi háziorvos többek között arról beszélt, hogy az AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech és a Moderna gyártók vakcináival oltják a város lakosságát, és oltópontokra is küldenek Pfizer/BioNTech és Szputnyik-V oltóanyagot.
Mindhárom megszólaló hangsúlyozta a vakcináció fontosságát is, egyúttal arra bíztattak mindenkit, aki még nem regisztrált az oltásért, hogy tegye meg azt a vakcinainfo.gov.hu oldalon.
MTI
- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
György István kiemelte: ahhoz, hogy ezeket az oltásokat ténylegesen el lehessen végezni az kell, hogy aki értesítést kap, fel is vegye az oltást.
Jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel korcsoporti korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják. Emellett a háziorvosok 10-10 idős embert kórházi oltópontokra irányíthatnak, ahol az érintettek Pfizer-vakcinát kapnak - ismertette.
A munkacsoport vezetője beszélt arról is, hogy a nyugati vakcinaszállítmányok továbbra is akadozva érkeznek, azokból a lakosság átoltását csak lassan lehetne megvalósítani. György István ezért nagy segítségnek tartja, hogy a kormány törekvéseinek köszönhetően sikerült oltóanyagot beszerezni Kínából és Oroszországból is.
A Sinopharm vakcinájából eddig 550 ezer, a Szputnyik vakcinából 46 ezer adag érkezett. A további orosz vakcinák szállításának pontos ideje még nem ismert, a kínai oltóanyagból viszont március 15-e után ismét 500 ezer adag érkezik - mondta.
Kitért arra is: tömeges oltás esetén több mint 7100 helyen tudnak oltást adni, és egy hét alatt több mint 1,5 millió embert tudnak beoltani, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre.
A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, mindegyikből több mint tízmillió adagot adtak már be világszerte - mondta György István.
MTI
Dömötör: egyetlen európai országban sincs hosszabb hiteltörlesztési moratórium, mint Magyarországon
Lejárt- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Dömötör Csaba közölte: a moratórium a hazai 2,7 millió hitelszerződés jóval több mint felét érinti, a családokon túl több mint félmillió magyar vállalkozásnak jelent nagy segítséget. A kormány azért döntött erről, mert meg kell akadályozni, hogy a vírus a családok megélhetését veszélyeztesse. "Egyetlen bajba jutott családot sem hagyhatunk az út szélén" - jelentette ki.
Más országokban is döntöttek moratóriumról, de egyetlen országban sem szól ez hosszabb időre, mint Magyarországon. Kiemelte: fontos körülmény, hogy a moratórium szabályai annak lejártát követően is védik azokat, akik élnek vele. Így a törlesztőrészlet nem lehet magasabb, mint a válság előtt. Nem változhat a kamatozás, csak abban az esetben, ha az eredeti szerződés is változó kamatozásról szólt - sorolta az államtitkár. Szintén segítség, hogy nem lehet kamatos kamatot felszámítani, így a moratórium időtartama később nem magasabb törlesztőrészletet, hanem hosszabb futamidőt jelent.
Kitért arra: a moratórium a gazdasági újraindítási akcióterv egyik legfontosabb pontja. Abban segíti a magyar gazdaságot, hogy a járvány után újabb szinteket lépjen. Azon lesznek, hogy ez így legyen - mondta.
MTI
- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Szijjártó Péter ismertetése szerint az osztrák tulajdonú Tamási-Hús Kft. 14 milliárd forintnyi beruházásához 3,5 milliárd forint támogatást adott a kormány, a beruházással 255 új munkahelyet teremt a cég, és létszáma 500 fölé emelkedik. A fejlesztéssel az itt előállított, szeletelt bacontermékek gyártási kapacitása 120 százalékkal nő, és megduplázódik a sült bacontermékek gyártása.
A miniszter arról is beszélt, hogy a 2020-as év új világgazdasági korszak kezdetét jelöli, ennek a korszaknak az első fejezetét a gyárbezárások jelentik, a másodikat az újra növekvő piaci kereslet miatt erősödő beruházási verseny. Utalt arra, hogy a világjárvány miatt 2020-ban 3,5 százalékos volt a globális GDP-visszaesés, 114 millió ember vált munkanélkülivé, a világkereskedelem 9, a külföldi beruházások 42 százalékkal estek vissza.
A bezárt gyárak nem automatikusan nyílnak újra, a világ vállalatai folyamatosan keresik azokat a helyszíneket, ahol a járvány előttihez képest hatékonyabban tudnak termelni - jegyezte meg.
Ezt ismerte fel a magyar kormány akkor, amikor úgy döntött, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházásösztönzési programját indítja el, amelynek keretében soha nem látott mennyiségű, 1430 beruházás jött létre vagy kezdődött el Magyarországon - mondta Szijjártó Péter.
Hozzátette, hogy az idei év reményeik szerint a gazdaság újraindításáról fog szólni. Az az ország indulhat elsőként, amelyik a leggyorsabban tudja beoltani állampolgárait, és ezt a versenyfutást az idővel az nyeri meg, akinek a legtöbb oltása van - mondta.
Annak érdekében, hogy Magyarország a lehető legjobban szerepeljen, Oroszországból és Kínából is vásárol oltóanyagot, "nem várunk kizárólag azokra a brüsszeli beszerzésekre, amelyek sokkal lassabban és kisebb mennyiségben érkeznek, mint az Európai Bizottság leszerződte" - mondta a tárca vezetője.
Kiemelte: az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság "ütésállóvá" vált, a legfőbb ágazataink tavaly helytálltak. A magyar élelmiszeripar - a "kilengő" kereslet dacára - "állta a sarat", és az ötszázalékos GDP-visszaesés ellenére 8 százalékkal növelte termelési értékét, amely meghaladta a 3800 milliárd forintot, jelenleg 147 ezer ember dolgozik az ágazatban. A tavalyi beruházások közül a legtöbb, 162 az élelmiszeriparban jött létre 87 milliárd forint értékben, amely 26 ezer ember munkájának megtartásához járult hozzá.
A Tamási-Hús Kft. beruházásáról a miniszter elmondta, hogy annak révén a cég megerősíti piaci pozícióját, és még több Magyarországon előállított terméket tud szállítani nemzetközi áruházláncoknak is.
Peter Schulze, a százszázalékos tulajdonos, Európában öt telephelyen működő Gierlinger Holding GmbH ügyvezetője hangsúlyozta: a cég 2007-es indulása óta elérték, hogy a kft. Magyarországon a bacontermékekben piacvezetővé, és Európa-szerte elismert termelő üzemmé vált. "A kormánytámogatás segítségével a kft. hazaiból európai piacvezetővé fejlődhet" - mondta. Közlése szerint a fejlesztésekhez az Eximbank és a Budapest Bank biztosította a külső forrásokat.
Süli János, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, bízik abban, hogy a járvány után, a gazdaság újraindításával a cég termékei a hazai piacon éttermekben, szállodákban is megjelenhetnek. Bíznak abban is, hogy az új, paksi atomerőművi blokkok építésénél dolgozóknak is tudnak a termékből juttatni - tette hozzá.
A cég közleménye szerint a kft. 2018-ban indított három beruházása keretében 14 milliárd 168 millió forintos kapacitásbővítést valósít meg. Ehhez a kormány - egyedi kormánydöntéssel, versenyképességnövelő támogatásként - 3 milliárd 564 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.
A fejlesztések részeként 12 577 négyzetméter új üzem- és raktárépület készül, új baconszeletelő és sütő gépsorokat, szalonnaprést és levegőtisztító berendezést vásárolnak. A fejlesztések várhatóan 2022-ben fejeződnek be.
A cég létszáma a munkahelyteremtéssel 516-ra nő. Az új munkahelyek több, mint 90 százaléka szakképzettséget nem igénylő munkakörben jön létre, ami lehetőség a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésére - írták.
A társaság a 2019-es 21,3 milliárd forint nettó árbevétel és a 709 millió forint adózott eredmény után 2020-ban várhatóan - pozitív eredmény mellett - 21,04 milliárd forint nettó árbevételt ér el - közölte az MTI-vel Vass Gabriella projektvezető.
MTI 2021. február 19.
Országos tisztifőorvos: a kínai vakcina megfelel a gyártói minősítésnek az NNK vizsgálata szerint
Lejárt- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Müller Cecília emlékeztetett, hogy 550 ezer adag Sinopharm-oltóanyag érkezett Magyarországra. A vakcinát és annak összes dokumentációját az NNK immunbiológiai készítmények minőségellenőrzési főosztálya vizsgálta meg, az eredményről pénteken értesítették a gyógyszerek, vakcinák hazai felhasználását engedélyező gyógyszerészeti intézetet - tette hozzá.
Azt tervezik, hogy ha a gyógyszerészeti intézet is jóváhagyja az alkalmazását, elkezdődhet az oltások beadása, ami azért is fontos, mert nem áll megfelelő mennyiségű vakcina rendelkezésre - mondta a tisztifőorvos.
A kínai oltóanyagról elmondta, 2-8 Celsius-fokon tárolható, és egyadagos fecskendőbe töltött, tűvel ellátott kiszerelése miatt könnyen alkalmazható.
A gyártó 79 százalékos hatékonyságot jelölt meg a készítménynél, és a várandósok kivételével 18 év felett mindenki oltható lesz. A krónikus betegek is, ha adott betegségük megfelelően kezelt. Az oltás kétadagos, 21 nap különbséggel kell a két dózist beadni - ismertette.
Azzal, hogy az oltás elölt, teljes, de fertőzni már nem képes vírust tartalmaz, a szervezet immunológiai válasza is erősebb lesz - vélekedett, hozzátéve, a Sinopharm-vakcinát már 13 országban alkalmazzák.
Müller Cecília úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány harmadik hullámának emelkedő szakaszában van az ország, emelkedik a napi fertőzöttek száma, és nő az aktív betegeké is. Ezért is fontos - emelte ki -, hogy a legesendőbb korosztályt mielőbb védelemben részesítsék, aminek egyetlen hatásos fegyvere a védőoltás.
Beszámolt arról, hogy eddig 391 821 embert oltottak be Magyarországon, közülük 152 432-en már a második dózist is megkapták.
Továbbra is arra biztatott mindenkit, hogy akinek felkínálták az oltást, éljen vele. Aki pedig még nem regisztrált, tegye meg.
Müller Cecília az ápolók napjával összefüggésben megköszönte az ápolók áldozatos munkáját.
Kérdésre elmondta, eddig 1 474 715 adag vakcina érkezett Magyarországra. A pontos, gyártónkénti vakcinaszállítmányokat a koronavirus.gov.hu oldalon fogják közzétenni - tette hozzá.
MTI 2021. február 19.

- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
A miniszter kiemelte: az idén hetedik esztendeje ezen a napon, február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünnepeljük a magyar ápolók napját. Kossuth Zsuzsanna az odaadó, emberfeletti szolgálatnak köszönhetően a magyar ápolók, és minden magyar egészségügyi dolgozó példaképe.

- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Az intézménynek az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték: a rektor igazolt Covid-19 fertőzése után három hónappal kapta meg a védőoltást. Merkely Bélát és négy másik orvost Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával.

- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Az elmúlt időszak mindenki számára embert próbáló volt a koronavírus miatt. Országok tudósai fogtak össze, hogy mihamarabb rendelkezésre álljon a világnak tömeges szinten a COVID-19 vakcina, amely véget vethet az egy éve tartó küzdelemnek.
- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Kategória: Budapest, te drága!
Egy nappal korábban 112 536 726 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 497 263, a gyógyultaké 63 492 800 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van...
- A fertőzöttek száma 111,3 millió, a halálos áldozatoké közelít a 2,5 millióhoz
- A fertőzöttek száma 110,7 millió, a halálos áldozatoké 2,45 millió a világon
- A fertőzöttek száma a világon 114,4 millió, a gyógyultaké meghaladta a 64,6 milliót
- Az ingatlanárak ciklusai
- Szigorításokról döntött a kormány
- Minden eszközzel le kell törni a járvány harmadik hullámát
- Zárni kell, hogy Húsvétkor nyithassunk
- Országos tisztifőorvos: exponenciálisan nő a fertőzöttek száma
- A kéthetes zárással megszakítható a fertőzési lánc
- Az idősek oltását kérik a háziorvosoktól
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.