A teremtriál világbajnokság következő idényének ideiglenes versenynaptára szerint a sorozat utolsó állomását Budapesten rendezik.
Az emberi erőforrások minisztere a kinevezés átadásán elmondta: a Magyar Nemzeti Múzeum a magyar nemzeti önismeret egyik legfontosabb intézménye.
A témában lefolytatott társadalmi egyeztetés eredményeként az utazóközönség igényeihez jobban igazodó új menetrend július 18-ától (hétfőtől) lép életbe.
A verseny lehetséges jelöltjeire bárki javaslatot tehet július 15-éig.
Szombat délután 1 órától vasárnap éjjel 1 óráig nem lesz elérhető a kormányzati portál, valamint az Ügyfélkapu azonosítással elérhető szolgáltatása - közölte csütörtökön a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. az MTI-vel.
Európa folyamatosan azt állítja, hogy a kontinens nem hadszíntér, ami abban az értelemben így is van, hogy tankokkal nem fognak bennünket megtámadni, merényletekkel azonban igen - Földi László, biztonságpolitikai szakértő.
Franciska (Osztrák Iskola, Budapest) és Dóra (Budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium) képviseli Magyarországot a Vitázik a világ ifjúsága XI. nemzetközi döntőhetében.
Pillantson be az ország legnagyobb idegenforgalmi szakkiállításába, az Utazás 2017 forgatagába.
A nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök október 2-ra írta ki a népszavazást kedden - derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményből.
Nézze vissza a Fővárosi Közgyűlés szeptember 27-i ülését: