Budapest, te drága!
Az adományozásban rejlő lehetőség
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója. Szavai tökéletesen kifejezik a FoxPost társadalmi felelősségvállalásának lényegét.
„Hiszem azt, hogy amikor csomagot küldünk, többet adunk tárgyaknál. Szeretetet, gondoskodást és törődést is csomagolunk bele. Amikor egy beteg kisgyerek kibont a kórházban egy csomagot, a várakozás és a kíváncsi izgalom élménnyé varázsolják a pillanatot. Miközben erősíti azt az érzést, hogy valaki gondol rájuk, törődik velük, akár messziről is. Ez az élmény összeköti a feladót és a címzettet – hangsúlyozza Bengyel Ádám a FoxPost vezérigazgatója. A vállalat az elmúlt évben 16 000 csomag díjmentes szállítását tette lehetővé több mint 12 civil szervezet számára, támogatva fontos társadalmi ügyeket. Ezen felül 9 esetben állt szponzorként, anyagi támogatással a jó ügyek mellé. Az így nyújtott támogatások összértéke 2023-ben meghaladta a hatvanmillió forintot.
Fontosnak tartják, hogy magyar cégként és felelős vállalatként a FoxPost időről időre kiálljon jelentős társadalmi ügyek mellett. Elsősorban ott segít, ahol szakmailag a leginkább tud. Például leegyszerűsíti a civil szervezetek adománygyűjtését, úgy, hogy csomagautomatáikon keresztüli ingyenes csomagfeladás lehetőséget biztosít, ami növeli az adományozási hajlandóságot.
A legjelentősebb jótékonysági kezdeményezések közé tartozik a Bátor Tábor Alapítvánnyal valamint az Amigos a gyerekekért mozgalommal való együttműködés, melyek keretében 2023-ban több ezer csomagot szállítottak. Segítették a #nemluxustaska kampányt is, ahol alapvető tisztálkodási szereket tartalmazó adománytáskákat szállítottak, amelyeket a Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttattak el menstruációs szegénységben élő nőkhöz. Emellett az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány, a Tündérpakk Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a MÁTRIX Alapítvány és más szervezetek támogatásában is aktívan részt vesznek, szállítási szolgáltatásokat, vagy anyagi támogatást biztosítva.
A FoxPost elkötelezett, hogy a jövőben is aktívan keresse és felkarolja azokat a valós társadalmi ügyeket, melyek logisztikai megoldás nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen valósulhatnának meg.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
A rendkívüli helyzet és az annak okán hozott rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel, valamint a magyar alkotmánnyal - jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Twitter-üzenetében az Európai...

Lufivilágot építettek és elhozták Budapestre
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Több tucatnyi külföldi, és magyar léggömbművész, és közel 100 fős önkéntes csapat vállalkozott arra, hogy elkészítse Európa legnagyobb lufikiállítását, egy olyan világot létrehozva, ahol minden lufiból van. A június elsején megnyílt kiállításon, négyezer négyzetméteren csodálhatjuk meg a közel ötszázezer léggömbből készült remekműveket, amelyeket a nemzetközi csapatok megálmodtak, majd megépítettek.
Aki még nem hallott a léggömbművészetről, most minden bizonnyal hatalmas rajongó lesz, hiszen elképesztő alkotásokkal találkozhatunk a BOK csarnokban. A hatalmas kiállítótéren építették fel ugyanis a nemzetközi csapatok a világ ikonikus építményeit és állatait ábrázoló alkotásaikat, amelyek segítségével az egész világot bejárhatjuk. Az elképesztő lufiszobrok látványa mellett egy igaz kaland részesei is lehetünk: kereshetünk rejtett nyomokat az egyes kontinenseken, kikapcsolódhatunk a szórakoztató zónában, de azt is kipróbálhatjuk, milyen tehetségesek vagyunk a léggömbszobrászatban.
„Ez a legnagyobb lufi kiállítás, amit valaha Európában rendeztek. Számos kiállításom volt már Amerikában, Kínában, Törökországban, sőt, Guinness-rekordokat is döntöttünk, de számunkra ez az első ilyen méretű projekt Európában. Egy világ körüli utazásra visszük a látogatókat. Az űrből indulunk, majd egy útlevéllel beléphetnek a látogatók a Földre, ahol minden kontinensen lepecsételik az útlevelüket. Nincs meghatározott sorrend, mindenki szabadon mozoghat. A központi hely a labirintus, amely 90 000 lufiból épült, ez a kiállítás központja. Itt láthatjuk a léghajókat a labirintus felett, a felhők között és így lehet átkelni egyik kontinensről a másikra. Azért választottuk az utazás témáját, mert igazi kalandot szerettünk volna adni az embereknek, a legtöbben pedig az utazásaikat tartják a legemlékezetesebb kalandnak az életükben” – mesélt a kiállítás tematikájáról Guido Verhoef, nemzetközi léggömbművész, a rendezvény művészeti igazgatója. Guido az Év Európai Léggömbművésze cím birtokosa, valamint két életműdíjat is kapott a nemzetközi léggömbipar iránti elkötelezettségéért.
„A teljes kiállítás megtervezése három hónapot vett igénybe. Minden kompozícióhoz, látványtervhez el kellett végezni a pontos számításokat, ami időigényes és nagy precizitást igénylő feladat. Budapesten összesen hét napig dolgozott napi 100 ember 9 órában. Ez rengeteg léggömb felfújását jelenti. Megépítették lufiból a Lánchídat, ami önmagában is egészen elképesztő. A kiállítás 95 százalékát gyakorlatilag levegőből építjük, és 5 százalék környezetbarát anyagból” - tette hozzá Guido Verhoef. A nemzetközi alkotók által összerakott léggömbkiállítás magyar vonulattal is rendelkezik. Verhoef ugyanis Forray Niki ballonszakértőt kereste meg az ötletével, hogy elhozná Budapestre az általa megálmodott lufivilágot. Együttműködésüknek köszönhetően számos magyar művész is dolgozott a kiállításon.

- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű

Mivel az ellenzék nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot, keletkezett egy patthelyzet, "néhány fontos döntésünk hatályát vesztette, léket kapott a védekezésünk hajója". Ezt a léket ma sikerült befoltozni - mondta Orbán Viktor a...

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Aki új lakóingatlant szeretne vásárolni, még épp időben van, az év második felére ugyanis az építőipar újraindulásával mintegy húsz százalékos emelkedés várható. Az iparág új lendülete nem csak az árakra lesz hatással, de érinteni fogja a szakembereket is, ezzel kapcsolatban már most érezhető a hiány, de egyes építőanyagokra is heteket kell már most várni.
„Az Othonfelújítási támogatás, a CSOK+ és a falusi CSOK miatt már most elkezdődött az építőipar fellendülése. 2023 környékén az agglomerációban a százmillió körüli vagy e feletti árú családi házak piaca résnyire szűkült és egy hatalmas árverseny alakult ki, a kivitelezőknek vagy beruházóknak jócskán lejjebb kellett mennie az árakkal. A rendkívül magas hitelkamatok sem kedveztek az ilyen értékű lakóingatlanok értékesítésének, ám most ez fordulni látszik. Az már most érezhető, hogy egyes építőanyagokra heteket is kell várni, de sok esetben kőműveseket és egyéb építőipari munkásokat is nehéz találni, amire még az is rátesz egy lapáttal, hogy az állami és a nagyobb önkormányzati beruházások is megindultak” - fejtette ki Virág Gergő, az Imperial Holding cégvezetője. A szakember szerint arra is fel kell készülni, hogy az agglomeráció határai tovább tolódnak, ugyanis a népszerű Budapest-környéki települések gyakorlatilag megteltek, sok helyen pedig már az infrastruktúra sem tudja követni a népességet.
„Az agglomeráció bizonyos területein közmű-korlátozás van és több helyütt építési tilalmat is bevezettek már. A települések túl vannak terhelve, a beruházók pedig egyre kevesebb helyen tervezhetnek építkezéseket, hisz leginkább az ikerházak vagy társasházi lakások építése éri meg a befektetést, annyira felmentek a telekárak. Vásárláskor nagyon érdemes aprólékosan megnézni a hirdetéseket, hiszen sok helyen a bruttó-nettó területtel „játszanak”, és ez jócskán tudja árnyalni a négyzetméter árakat. A 850-900 ezres bruttó négyzetméter ár már nagyon kedvezőnek számít, hisz az agglomerációban az egymilliós négyzetméter árak mondhatóak általánosnak.” - tette hozzá.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Magyarország és Szlovákia célja továbbra is a zavartalan gazdasági és kereskedelmi együttműködés - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Mint írta, péntek délután hívta Richard Sulík, Szlovákia új gazdasági minisztere, aki egyúttal az ideiglenes...

Ötévente tárgyaljuk újra a házasságunkat?
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Megjelent egy interjú, melyben a közkedvelt műsorvezető, Peller Mariann olyan személyes hangvételű, és intim kijelentéseket tett, melyek felrobbantották az internetet. Mariann a házasság kötelékének látszólag a “holtodiglan” részével nem ért egyet. Pedig Mariann nem mondott butaságot, ahogyan azt a szakértő is kifejti.
Egy válás óriási veszteség egy pár, sokszor egy család életében. Felbontani egy közös életet hatalmas gyászmunka, nem csak a pár, hanem az őket körülvevő emberi kapcsolatok számára is. Pedig, a ma tömegesen felbomló párkapcsolatok sokszor megmenthetőek lennének, ha a pár előbb kezdene el tudatosan foglalkozni a kapcsolatával, ez látszik a párterapeuták székéből.
“Lehet, hogy ezért megköveztek, de az utóbbi időben azon töprengek, mennyivel jobb lenne, ha a házasságok nem örökre szólnának, hanem mondjuk ötévenként újratárgyalhatnánk őket. Hiszen ennyi idő alatt sokat változunk, fejlődünk, reagálunk az élet adta körülményekre…” – mondta az egyik magazinnak Mariann. Vig-Baló Emese pszichológus, coach, család- és párterapeuta jelölt szerint azonban Mariannt ezért nem szabad megkövezni.
“Én azt hiszem, értem, mire gondolhatott Mariann! A mai párkapcsolatok nagy számban azért törnek el, mert a megszokásnak köszönhetően idővel teljesen kivész a kapcsolatból az a jó minőségű energia, amivel felépítettük a kapcsolatunkat. Egy idő után már nem látjuk a másik ember értékeit, különlegességét, lényének ajándékát, sem azt, akivé változik mellettünk az évek folyamán.” – mondta a szakember, aki kielemezte, hogy a változás egyértelműen emberi mivoltunk része, a hosszú távú párkapcsolatoknak pont az együtt változásra kell felkészülnie, és ehhez megoldást is javasol.
"Az én megoldásom a következő: egy dedikált heti reflektáló beszélgetés egy pár életében, amelyre fejben és lélekben is rendszeresen készülünk, konkrétan csodákat tehet, mert teret hoz létre számtalan párkapcsolati probléma megelőzéséhez és megoldásához. Mintha hétről-hétre “újraszerződnénk” egymással, hogy kinek mire van szüksége, és hogyan tud ez jó lenni mindkettőnknek!” – részletezte Vig-Baló Emese, aki hiszi, nem fogja megbánni, aki belekezd az általa felépített négy lépéses, komplex, reflektív folyamatba: heti rendszerességgel először az életmódunkat érdemes átbeszélni (házimunka, logisztika, időbeosztás), azután olyan kapcsolati tényezőket, amelyek meghatározzák az érzelmi közelséget, majd következő lépésben tartsunk tükröt egymás felé, miben alakulhatna a párunk. Utolsó lépésként pedig, fogalmazzunk meg kölcsönös kéréseket egymás felé, a kimondatlan elvárások felszámolásához.
Az M2 gyerekcsatornán új sorozat indul a koronavírus elleni védekezés okozta új élethelyzetben
Lejárt- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben sem áll le az M2 gyerekcsatorna Hetedhét kaland szerkesztősége, szombattól új sorozattal segítenek a családoknak, hogy a gyerekek a járvány idején is hasznosan, játszva tanulva töltsék az idejüket
A heti három...
Miért fontos az éves jelentés és az üzleti tervezés a KKV-k pénzügyi tudatosságának szempontjából?
Visszavonva- Részletek
- Írta: Szabadsajtó
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A gyorsan változó üzleti környezetben a hatékony pénzügyi tervezés és ellenőrzés elengedhetetlen minden vállalat, különösen a kkv-k, azaz a kis- és középvállalkozások sikeréhez. Az éves beszámoló számai és trendjei a kkv vezetői számára kiemelt fontosságúak, hiszen ezek nyilvánosan elérhető jelentések, így bármely üzleti partnere részére elérhető képet adnak vállalkozásaik pénzügyi helyzetéről, közvetlenül befolyásolva üzleti kapcsolataikat. Az Éves jelentés és azok mellékletei olyan értékes információkat tartalmaznak, amely a vezetőket, partnereiket a vállalat jövőjét érintő, megalapozott döntések meghozatalában segítik, orientálják.
Sok kkv tulajdonos és vezető csak az Éves jelentés benyújtása előtt néhány nappal „értesül arról”, hogy az előző üzleti évének eredményei - a számviteli és adózási szabályok tükrében-, milyen képet mutatnak cégéiről. Számos esetben ez jelentősen eltér attól, amit a menedzsment gondol a pénzügyi teljesítményről. Az eltérések egyik fő oka sok esetben az, hogy a vállalkozások az üzleti év közben nem egy elfogadott pénzügyi terv mentén működnek, és az év során a bevételen és a likviditási helyzeten felül nem is figyelik a többi pénzügyi mutatót.
A hazai kkv-k jelentős része nem rendelkezik üzleti tervvel, pedig a mai versenykörnyezetben ennek elkészítése létfontosságú minden vállalkozás számára, legyen az kis- vagy középvállalkozás. Az üzleti terv az, ami segít meghatározni a célokat, tervezni az erőforrásokat, és a kiadásokat, ami alapján pl. a cég rezsi óradíja, eladási ára kalkulálható.
„Sajnos mégis sok hazai kkv dönt úgy, hogy nem készít üzleti terveket. Ennek hátterében részben az idejük és erőforrásaik hiánya áll. A kisvállalkozások gyakran az operatív teendőkbe merülnek el annyira, hogy nem jut idő az üzleti terv kidolgozására. Emellett sok vállalkozásvezető úgy gondolja, hogy erre csak a nagyvállalatoknak van szüksége – mondja Kelemen Kálmán, az iFinance Kft. alapítótulajdonosa.
De nem elég egy terv elkészítése, a folyamatos nyomon követésre is nagy szükség van. A kontrolling létfontosságú szerepet játszik egy KKV életében, mivel amellett, hogy biztosítja a pénzügyi tisztánlátást a vezetők számára, és az erőforrások hatékony és eredményes elosztását, egyben iránytű is az operatív döntések meghozatalában. Segít a teljesítmény nyomon követésében, a fejlesztendő területek azonosításában és a stratégiai döntések meghozatalában, valamint az üzleti növekedés előmozdításában.
Egy, a gyors gazdasági változásokhoz alkalmazkodni kívánó kkv-k számára értékes szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi tanácsadó, sokkal több, mint egy könyvelő, hiszen ő tisztában van a különböző pénzügyi menedzsment eszközök vállalatra szabott alkalmazhatóságával, a fenntarthatóság, és a piaci versenyképesség biztosítása érdekében. Számos technikával, és módszerrel segít a vállalati pénzügyi tevékenység teljes spektrumát lefedni, hogy támogassa a kkv-kat a piaci és pénzügyi környezet, valamint a szabályok összetettségében való eligazodásban.
„Az éves pénzügyi jelentésből, valamint az üzleti terv követésének jelentéseiből származó információk és meglátások felhasználásával, a kkv-k vezetői olyan adat-vezérelt döntéseket hozhatnak, amelyek a hosszú távú siker és a rugalmas működés felé mozdítják el vállalatukat. Az előre nem látott kockázatokra való felkészülés, a hosszú távú célkitűzések meghatározása és a pénzügyi tervezés, mind olyan területek, amelyeken az üzleti terv segíthet, és nem érhet minket meglepetés az üzleti év végén - teszi hozzá a szakember.
www.ifinance.hu
525 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 4 krónikus betegséggel küzdő idős beteg
Lejárt- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 525-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt négy krónikus betegséggel küzdő idős beteg. Mind a négy személy szív- és érrendszeri alapbetegségben szenvedett....

Csecsemőkorban kell elkezdeni a nyelvtanulást
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Kutatások szerint a korai nyelvtanulás hosszú távon sokkal előnyösebb és hatékonyabb, mint az iskolás korban kezdődő formális nyelvoktatás. Ennek számos oka van, sok szülő mégis tart a korai nyelvfejlesztéstől. Egy új módszer segítségével azonban már csecsemőkortól együtt fejlődhet az édesanya és a baba angoltudása.
Korai életkorban a legnagyobb az agy plaszticitása, ekkor jön létre a legtöbb új idegi kapcsolat. A hetedik életévig, de különösen a három éves és hétéves kor közötti időszak pedig hatványozottan hatékony a nyelvtanulás szempontjából. Fiziológiai szempontból tehát érdemes már babakorban elkezdeni a nyelvfejlesztést, ami nem mellesleg a babával otthon lévő édesanyáknak is remek alkalom arra, hogy gyakorolják az idegen nyelvet. Sokan azonban inkább az iskoláig várnak az angoltanulással, amelynek egyrészt az az oka, hogy a szülő nem bízik a saját angoltudásában, másrészt pedig nincsenek tisztában azzal, milyen módszerrel gyakorolhatnának együtt. Egy új program segítségével azonban már csecsemőkortól hatékonnyá válik az angoltanulás mind a baba, mind pedig az édesanya számára.
„A korai gyermekkori, otthoni nyelvtanulás természetesebb, játékokon és mindennapi interakciókon keresztül történik, ami nemcsak a nyelvi, hanem a szociális és érzelmi készségeket is fejleszti. Mindez számos előnnyel jár, és hosszú távon sokkal hatékonyabb lehet, mint az iskolai nyelvtanulás. A szülőknek érdemes megfontolniuk, hogy már babakortól kezdve bevezessék gyermeküket az angol nyelv világába, akár saját maguk, akár speciális nyelvoktatási programok segítségével” - világított rá Pallagi-Gajdos Gréta. A nyelvi szakember szerint a legtöbb szülő attól tart, hogy mivel nem anyanyelvű beszélők, nem tudják hatékonyan tanítani gyermeküket. Az eredményes nyelvtanulás azonban anyanyelvi környezet nélkül is megvalósítható a 21. század adta számos lehetőséggel.
Pallagi-Gajdos Gréta néhány tippet is megosztott azzal kapcsolatban, hogy hogyan érdemes belevágni az otthoni angoltanulásba. A nyelvi szakértő szerint piciknél kezdhetnek az édesanyák azzal, hogy egyes mindennapi tevékenységek – például fürdés, öltözködés vagy etetés – közben angolul mondják el a babának, mi történik éppen. Nagyobbaknál már lehet YouTube-videókból gyerekdalokat és mondókákat megtanulni és ezt énekelni a gyerekeknek. A leghatásosabb, amikor koreográfia is tartozik a dalokhoz, mint például a testrészek mutatása vagy állatok, járművek tulajdonságai, amelyek a gyerek környezetében is megtalálhatóak. A hagyományos esti mese előtt lehet egy rövid angol nyelvű mese, akár interaktív formában, amikor a kicsi is mutogathatja a könyvben látottakat. A kicsik nagyon nyitottak, és ha egyre több ilyen tevékenységet bevezetünk, az ingeres behatás is erősödik, a kicsik agyából pedig egyre többször jönnek majd elő a látottak és hallottak - tette hozzá a szakember. „Nem kell megvárnunk, míg egy magabiztos nyelvtudással rendelkezünk, fejlődhetünk együtt a gyerekkel. Nagyobb gyerekeknél az is segít, ha a szülők egymás között angolul beszélnek, ha pedig már a gyereknek is kedve van hozzá, egy nyaralás során ő is kommunikálhat a boltban vagy étteremben angolul. A gyakorlással a szülők is magabiztosabbak lesznek idegen nyelvi környezetben és bátrabban előveszik majd az angoltudásukat, ami ráadásul életszerű és a mindennapokban használható tudás lesz” - fejtette ki a szakértő.

- Mától online is oktathatnak a felnőttképzésben
- Irány James Bond szigete!
- Csökken a hétvégenként nyitva tartó posták száma
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Fokozottan vigyázzanak magukra a krónikus betegséggel küzdők
- Ahol a csend is hallható
- Akik a legsúlyosabb betegek mellett vannak – Nézze meg a dr. Bobek Ilona főorvosnővel készült interjút!
- Praktikus ötletekkel több ezer forintot is spórolhatnak az iskolakezdésen
- Robbant a koffeinbomba Londonban!
- Újabb koronavírussal-fertőzött beteg halt meg
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.