- Részletek
- Írta: er
Látványfőzéssel egybekötött sajtótájékoztatóval indult útnak a Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által szervezett nyúlhús fogyasztást ösztönző kampány.
- Részletek
- Írta: er
Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt látogatott el pénteken és szombaton.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
Szent Charbelnek, a libanoni maronita egyház szerzetes papjának állítottak emléket Budapest XI. kerületében egy park elnevezésével, amely a Nagyszeben tér és a Gazdagréti út között található, nem messze a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániától.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu


Halálos hajóbaleset a Dunán
Lejárt- Részletek
- Írta: jozsefvaros.hu
Legalább hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője május 30-án éjjel a helyszínen. Hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.
- Részletek
- Írta: er
Még 1 hónap van hátra a Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 km-es klasszikus megmérettetésig. Az eseményen az első 10.000 résztvevő részére biztosítják a szervezők a részvételt, az előzetesen jelentkezők száma már most meghaladta a 3.000 főt, de ettől függetlenül lesz még lehetőség a helyszíni nevezésre is. Fontos információ a Balatont átúszni szándékozók részére, hogy az eseményen részt venni csak egy 30 napnál nem régebbi, az eseményen való részvételt engedélyező orvosi igazolás birtokában lehet.
Az úszás és az úszók kortalanságát mutatja, hogy a nevezők között már most ott van a korábbi évek rangidős úszója, az idén 83. életévében levő Bucsányi Elemér is, az ő felkészültségét mutatja, hogy tavaly 2 óra 10 perc alatt teljesítette a távot, a mezőny átlagos teljesítés ideje 2 óra 57 perc, a közel 7400 célba érkező között az 1039. helyen végzett.
Aki érez magában erőt a teljesítésre és magabiztos úszótudással rendelkezik, még most is regisztrálhat az esemény ingyenes felkészítő hírlevelére. Az edzésprogram 3 hetes szakaszokban érkezik a feliratkozók email-fiókjába, a konkrét edzések mellett érdekességek, jótanácsok is találhatók a levelekben: http://www.futanet.hu/cikk/ingyenes-futo-edzestervek/balaton-atuszas-edzesterv
2017-18 után immár harmadik alkalommal jelenik meg a rendezvény névadó szponzoraként a Lidl Magyarország. A cég fontosnak tartja, hogy olyan sportesemény támogatója legyen, amely összhangban áll vállalati értékeivel. A rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás fontosságát már a legkisebbeknél is tudatosítani kell, ezért is áll ismét a Balaton-átúszás mellé, hiszen itt a több ezer sportoló felnőtt jó példát mutat a felnövekvő generációnak.
Ezen törekvéseivel összhangban a Lidl is hozzájárul a sikeres felkészüléshez, hiszen Facebook és Instagram oldalán is különböző tippeket és érdekességeket találhatnak a kihívásra jelentkezők.
Nem megfelelő időjárás esetén a Balaton-átúszást az esőnapok valamelyikén rendezik meg, ezek: június 30., július 6; 7; 13; 14; 20; 21.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

2020. február 10.
Laptartalom
Az Országos Meteorológiai Szolgálat többek között Budapestre és Pest megyére is másodfokú figyelmeztetést adott ki a viharos szél veszélye miatt.
A viharos szél délutánig az ország nagy részén meghaladhatja a 60-75, a Dunántúlon, kisebb...
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

Több mint fél éves előkészítő munka és folyamatos tesztelés után június 3-án elindult a Fővárosi Integrált Viteldíjbeszedési Elektronikus Rendszer (FVR) első fázisa, a fővárosi közlekedési mobiljegy. A jövőben a hagyományos papíralapú jegyek mellett mobilapplikáción...
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

2020. február 11.
Laptartalom
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 2020. február 11. (kedd) éjfélig 2. (NARANCS) veszélyességi fokozatot adott ki , mert a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t Pest megye területén.
...

- Részletek
- Írta: mti.hu
Erősödött a forint délelőtt szakemberek szerint Nagy Mártonnak, az MNB alelnökének egy háttér beszélgetésen elhangzott kijelentéseire.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

- Részletek
- Írta: Budapest.hu

A Fővárosi Önkormányzat hagyományőrző Pünkösdi Királyság
rendezvénye 2019. június 10-én immár negyedik alkalommal várja
ingyenes ünnepi forgataggal a családokat a
Tabánban.
Szombat délelőtt fél 10-től egész napos mulatság szórakoztatja a
kicsiket, nagyokat,...

- Részletek
- Írta: mti.hu
Várhatóan mintegy 50 mikro-, kis- és középvállalkozás kerülhet be az idén a kkv-stratégia kiemelkedő elemének tartott Magyar multi programba (Mmp) - ismertette Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szegeden.
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.