- Részletek
- Írta: er
Olimpiai bajnokoknak is segített már
Megjelent a piacon az Elixina, az első palackozott, kiskereskedelemben is kapható magyar PI-víz. Alapja egy kiváló minőségű, nemzetközi szinten is elismert, díjnyertes ásványvíz, amely a Dr. Fülöp László által kifejlesztett BCS PI-technológia segítségével válik különlegesen egészségessé. A bemutatóra impozáns környezetben került sor ismert személyek jelenlétében: Dr. Fülöp Lászlóval, Horváth Gábor olimpiai bajnokkal, Ignácz Attilával, a 2004-es Athéni Olimpiai Játékokon bajnoki címet szerzett kajak négyes erőnléti edzőjével és Szujó Zoltánnal.
Június 5-én a Hotel Moments dísztermében mutatták be a sajtó képviselőinek az első palackozott PI-vizet. A rendezvényen jelen volt a technológia feltalálója, Dr. Fülöp László valamint Horváth Gábor, olimpiai bajnok és Ignácz Attila, a 2004-es Athéni Olimpiai Játékokon bajnoki címet szerzett kajak négyes erőnléti edzője. A rendezvény moderátora Szujó Zoltán volt.
A PI-víz kedvező hatásait felmérések igazolják, és százezrek fogyasztják évek óta, ám a kiskereskedelemben eddig nem volt kapható. Az Elixina megjelenésével már bárki számára elérhetővé válik, megfizethető áron. Sokkal egészségesebb mint más vizek, mert segíteni tud a szervezetnek a méregtelenítésben, sejtregenerációban, lúgosításban és az energetizálódásban. Energiaszintje többszöröse a vezetékes víznek vagy az ásványvizeknek. Optimális ásványanyag-tartalma és lúgosító hatása megfelelő folyadékmennyiség bevitele esetén segít a jó közérzet elérésében. Ráadásul elősegíti a bőrsejtek hosszútávon fenntartható hidratáltságát.
„Nagy örömmel fogadtam a kezdeményezést, hogy legyen egy jó minőségű, kiskereskedelemben kapható palackozott PI-víz. Hatásait felmérések igazolják, és szerencsére nagyon sokan fogyasztják évek óta, ám eddig nem volt ennyire könnyedén hozzáférhető. Az Elixina hézagpótló termék, amire óriási szükség van az országban. Ezért álltam mellé, és ezért viselheti a palackozott vizek közül egyedüliként az általam levédetett PI-védjegyet” - mondta Dr. Fülöp László, agrármérnök-kutatóbiológus, aki szerint a magas energiaszintű víz pozitív hatással van az emberek egészségére és teljesítőképességére is.
Utóbbit alá tudja támasztani Horváth Gábor, olimpiai és világbajnok kajakozó is.
„Volt a víznek néhány látványos, jól érezhető hatása. Felgyorsult az anyagcserénk, gyorsabban regenerálódtunk, hamarabb és hatékonyabban pihentük ki magunkat, több lett az energiánk, fittebbekké váltunk, és sokkal ritkábban voltunk betegek, mint előtte. Vagyis jobb lett az általános közérzetünk, és ezzel együtt a teljesítményünk is. Persze egy olimpiai aranyérem megszerzése ezer tényezőn múlik, nem elég csak PI-vizet inni hozzá, de kétségtelen, hogy nagyon pozitív hatása volt a felkészülésünkre és a versenyzésünkre egyaránt” - mondta Horváth Gábor.
Ignácz Attila, az aranyérmes férfi kajak négyes egykori erőnléti edzője is a PI-víz pártolója.
„A PI-víz azóta is az életünk, a mindennapjaink része. Én befejeztem ugyan a versenyszerű kajakozást és az erőnléti edzői pályafutásomat, de a sporttól nem szakadtam el. A kajakozás után, 1987-től 2001-ig testépítőként versenyeztem. Idén a NABBA és NAC szövetségek által rendezésre kerülő Mr. Universum versenyein újra színpadra állok, és közben személyi edzőként dolgozom. Ötvenkét évesen persze semmi sem olyan már, mint régen, de nem tudom, hogy milyen lenne az életem a PI-víz nélkül, mert nincs ellenpróba. Számomra fontos a szeretteim egészsége, ezért családom minden tagja PI-víz fogyasztó. Nem is nagyon voltak betegek. Személyi edzőként is mindenkinek azt javaslom, hogy igya 3-4 hétig, aztán döntse el, hogy jó neki, vagy sem. Aki megfogadta a tanácsomat, és kipróbálta, fogyasztó is maradt” - nyilatkozta Ignácz Attila.
Az Elixina az egyetlen PI-víz, amely Dr. Fülöp László nevével fémjelzett BCS PI Technológiával készül. Bársonyossága, tiszta íze egyértelműen megkülönböztethető más vizekétől, ráadásul segítségével sejtszinten gondoskodhatunk szervezetünk tartós vitalitásáról.
- Részletek
- Írta: mti.hu
Megérkezett Budapestre péntek reggel a Shanghai Airlines első járata a Sanghaj-Putungi repülőtérről, a járat hetente háromszor közlekedik a két város között.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Az építőipar növekedésének jelentős fékeződésére számítanak az idén az MTI-nek nyilatkozó elemzők az iparág tavalyi 21,7 százalékos bővülése után.
- Részletek
- Írta: ksh.hu
2019. májusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.

- Részletek
- Írta: mti.hu
A Népi építészeti programról szervezett konferenciát a Teleki László Alapítvány pénteken. A budapesti szimpóziumon első alkalommal adták át a Vargha László-díjakat, az elismerést Istvánfi Gyula építész és a győri Hild József Építőipari Szakgimnázium kapta.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Magyar Pétert nevezte ki a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatójává június 8-tól határozatlan időtartamra az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. - tette közzé a DK kedden, a honlapján.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) és Sahil Babayev, az Azerbajdzsáni Köztársaság munkaügyi és szociális ellátásokért felelős minisztere (b) a magyar-azerbajdzsáni kormányközi gazdasági együttműködés vegyes bizottságának ülése előtt tartott tárgyalásukon a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. február 14-én.
(forrás: mti.hu)
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

Szabadságkoncertet tartanak a Hősök terén 2019. június 16-án, vasárnap este, amelynek kényelmesebb megközelítése érdekében a megszokottnál sűrűbben jár majd az M1-es metró. A rendezvény és előkészületi munkái miatt lezárásokra kell számítani már kora reggeltől a Hősök...
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

Innovatív arculatváltáson esett át két éve a Városháza park, Budapest egyik legfrekventáltabb belvárosi köztere. Az idén harmadik alkalommal megépülő POP-UP parkban is a sport került előtérbe, hiszen október végéig több kihelyezett eszköz segítségével mozoghatunk a...

- Részletek
- Írta: mti.hu
A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair fapados légitársaság pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött kedden - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Részletek
- Írta: er
Mától regisztrálhatnak a magyar és a cseh cégek a visegrádi régió első digitális szerződéskötő és kereskedelmi felületére, a TrustChain Platformra.
Az új és meglévő szerződésekkel járó mindennapos adminisztratív és jogi rutinfeladatok évente átlagosan 42 napot* vesznek el az ügyvezetők és segítőik életéből, így az üzletszerzés, a cégépítés idejéből. Ezen változtat a Trustchain Systems Kft. a ma induló automatizált ügyfél-azonosítási, szerződéskötési és kereskedelem-finanszírozási szolgáltatásaival – jelentette be a cég ügyvezetője, dr. Romhány Gergely a biztonságos pénzügyi hátteret biztosító Barion Payment Zrt. vezérigazgatójával, Kiss Sándorral tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint elmondta, a TrustChain Platformot egyaránt ajánlják a kis-, közép- és nagyvállalatok számára. Használatával gyorsan, biztonságosan, a szerződés létrehozásától a záró elszámolásig digitálisan valósíthatják meg az egymás közötti partnerazonosítás, a szerződéskötés és a kapcsolódó pénzügyi elszámolás folyamatát. A TrustChain-felhasználók a szerződéseket és a dokumentumokat egy online platformon hozzák létre vagy töltik fel, és telefonjukon írják alá. Ily módon biztosított a fizikai és időbeli korlátok nélküli jognyilatkozatok tétele, illetve a szerződések aláírása.
Okostelefonos applikáción keresztüli távoli ügyfél-azonosítási és minősített elektronikus aláírási megoldások garantálják a partnerek és a digitális szerződések jogi biztonságát, a hazai jogszabályoknak, valamint az európai uniós irányelveknek való megfelelőséget – hangsúlyozta dr. Romhány Gergely.
A cégek közötti biztonságos fizetésről a TrustChain Platform partnere, a Barion Payment Zrt., a hazánkban eddig egyedüli elektronikuspénz-kibocsátó intézmény gondoskodik.
Magyarország egyik piacvezető fintech cégeként a Barion Payment Zrt. több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki Európa-szerte, eddig csaknem másfél millió felhasználó fizetett a rendszerrel, havi szinten milliárd forintos forgalmat realizálva – ismertette a kereskedelmi adatokat Kiss Sándor vezérigazgató.
A Barion-rendszer innovatív Smart Gateway megoldásai közül a befoglalásos-zárolásos szolgáltatást nyújtja a platformhoz, amely a Biztonságos fizetés név alatt érhető el. Ennek kiválasztásakor a szerződéses összeg befoglalásra kerül a vevő Barion-számláján. Feloldására és az eladó Barion-számlájára történő azonnali átvezetésére a szerződéses feltételek teljesülése esetén kerül sor. A folyamat ellenőrzésében a TrustChain mint teljesítési segéd automatizáltan vesz részt. E fizetési mód használatával a vevő vitathatatlanul igazolja a fizetőképességét az eladó számára, az eladó pedig biztos lehet abban, hogy szerződésszerű teljesítés esetén azonnal kifizetik.
A sajtótájékoztatón dr. Romhány Gergely szólt arról is, hogy 2019 augusztustól a magyar és az angol mellett cseh nyelven is működik a platform, 2019 végétől pedig az osztrák és a szlovák cégek is regisztrálhatnak. Új nyelvek és további országok bekapcsolása mellett olyan pénzügyi szolgáltatások is elérhetővé válnak a regisztrált és tanúsított cégek számára, mint az onlinefaktoring-szolgáltatás, a biztosítási termékek és az import-export hiteltermékek.
A TrustChain Platform informatikai fejlesztéseit a Tappointment Kft. biztosítja, stratégiai együttműködésük megteremti a folyamatos fejlődés és a nemzetközi terjeszkedés lehetőségét.
Meghívott vendégként a sajtótájékoztatón jelen voltak a Cseh Köztársaság budapesti Nagykövetségének és a Czech Trade Promotion Agency munkatársai is.
www.trustchain.com
A Trustchain Systems Kft.-ről
2017-ben jött létre, de a szükséges jogi és technológiai kutatási-tervezési feladatok már 2016-ban megkezdődtek. A cég első befektetője 2017 júliusában a Startup Campus Inkubator Zrt., 53 millió forint értékben, a második körös pedig a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., 149 millió forint értékben. Jelenleg a cég már a harmadik körös befektetésekről tárgyal Magyarországon és Ausztriában.
2019 áprilisában a TrustChain-t 650 cég közül a nyertes 25 cég közé választották a bécsi weXelerate programban.
*A Trustchain Systems Kft. 2019. februári online kérdőíves felmérésének eredménye 112 cég válaszai alapján.
- Részletek
- Írta: er
Nem győzik hangsúlyozni a szakemberek, hogy létfontosságú a szervezetünk szempontjából sok folyadékot fogyasztani, főként a nyári hőségben. Sokan nem tudják, hogy milyen jelekre kell odafigyelnünk az ideális vízfogyasztásért, ráadásul az sem mindegy, hogy a folyadékpótlást pontosan hogyan oldjuk meg.
Beköszöntött a forróság, ezért az eddigieknél is lényegesebbé válik, hogy pótoljuk az izzadás hatására történő vízveszteséget. Ezért akár napi 2-2,5 liter folyadékra is szükségünk lehet, egyenletesen elosztva. A szervezetben zajló életfolyamatok csakis akkor működnek kedvező módon, ha elegendő mennyiségű folyadékkal töltjük fel testünket. Dr. Szegedi Adrián, házi- és üzemorvos részletezte, miért olyan nélkülözhetetlen a vízfogyasztás.
Óránként egy pohár víz az ideális
„Sajnálatos módon sokan megvárják, amíg megszomjaznak, pedig az már nem jelent jót. Amikor már az agyunk ugyanis azt üzeni, hogy szomjasak vagyunk, akkorra a szervezetünknek rendkívül nagy szüksége van a folyadékra. Soha ne várjuk meg, amíg érezzük ezt az állapotot, és azonnal pótoljuk a folyadékveszteséget jó minőségű vizekkel! Szoktassuk rá magunkat a rendszerességre, például igyunk minden órában egy pohár vizet, legyen az asztalunkon, hogy lássuk, így nem feledkezünk meg róla” - kezdte az orvos, aki az olyan italokra is felhívta a figyelmet, amelyek vízhajtó hatásúak.
A kávé és a tea nem a legjobb választás nyáron
„A kávé és tea hatására sokkal több vizet vesztünk, mint amennyit magunkhoz vettünk, ezért lényeges, hogy pótoljuk a veszteséget. A nyaralás során is figyeljünk, főként napozás közben illetve a fürdőzés után is igyunk eleget - különös tekintettel a gyermekekre és az idősekre! Az étkezések között fogyasszunk vizet, az étkezések alatt ugyanis felhígítja az emésztő enzimeket, és lassítja a gyomor kiürülését” – tette hozzá Dr. Szegedi Adrián.
A javaslatok szerint 2-2,5 liter napi vízbevitel az ideális, amelyet először kis mennyiségekben kell elkezdeni. A hozzászoktatás akár néhány hétig is eltart, de az eredmény megéri: sokkal energikusabbak leszünk, a stressz leküzdésében is segít, ráadásul a bőrünk és szervezetünk is meghálálja a törődést.
Az sem mindegy, hogy milyen vizet iszunk
Az emberi test 70 százaléka víz, úgynevezett bio-víz. Ez a magas szintű energiával rendelkező víz adja a sejtek folyadékrészét, a szervek, testnedvek, az izmok, szövetek nedveit. A PI-víz pontosan megegyezik a szervezetben lévő bio-vízzel, tehát kémiailag tökéletesen tiszta, forrásvíz minőségű, frissítő hatású ivóvíz, kiváló oldószer, stabil, nem poshadó víz, aminek bársonyos ízét könnyen meg lehet különböztetni az ásványvizekétől vagy a csapvíztől. A PI-víz jótékony hatásait felmérések igazolják, és szerencsére nagyon sokan fogyasztják évek óta, ám a kiskereskedelemben eddig nem volt kapható, ezért beszerzése nehézségekbe ütközött. Idén nyártól Elixina néven már fél literes és másfél literes kiszerelésekben is kapható az üzletekben. Optimális ásványanyag-tartalma, lúgosító hatása és energetizáltsága megfelelő folyadékmennyiség bevitele esetén segít a jó közérzet elérésében. Ráadásul elősegíti bőrsejtjei hosszútávon fenntartható hidratáltságát.
|
- Részletek
- Írta: er
|
- Tőzsde - Gyengüléssel zártak a főbb európai piacok
- Közösségi tervezés eredményeként kerékpározást és gyaloglást segítő beavatkozásokat próbál ki a Főváros a Magyar Kerékpárosklub együttműködésével-
- Pótlóbusz a budai villamosok vonalán
- 82 éves korában elhunyt dr. Khirer Vilmos, pápai prelátus, az egyházi bíróság helynöke-
- Kötelező védekezni a parlagfű ellen
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.