
Megújul a Blaha Lujza tér
Lejárt- Részletek
- Írta: budapest.hu
A Blaha Lujza tér felújításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett, a tervek szerint a 1,8 milliárd forintból megvalósuló rekonstrukció kivitelezése a jövő év végén kezdődhet majd meg és 2019 végére fejeződhet be.
- Részletek
A Jászai Mari díjas színész, Kaszás Attila tragikus hirtelenséggel távozott közülünk immáron 10 esztendeje. Rá emlékeztek családtagjai, pályatársai, barátai, színészek és rajongók a június 23-án rendezett Emlék-esten, Zsigárdon.
Kaszásné Halmi Ildikó, Keresztes Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Kálloy-Molnár Péter, Ákos, Boros Misi, Szarka Gyula és Szarka Tamás, hogy csak pár nevet említsünk a több mint 24 fellépő művész közül (köztük gyermek szereplők is voltak), akik részt vettek a fiatalon elhunyt, elismert színházi- és filmszínész, Kaszás Attila halálának évfordulójára szervezett szabadtéri emlék-esten. A programnak, Zsigárd, az a felvidéki település adott otthont, ahol a színész édesanyja született, akinek egykori házát Kaszás Attila 2002-ben a községnek ajándékozta, falumúzeum létrehozása céljából.
„Az est Attila emlékére és tiszteletére szerveződött, de a belépőjegyekből származó bevételt a Kaszás Attila emlékház állagának és értékének megóvására ajánlottuk fel, ahol állandó kiállítás látható fotóiból, színházi kellékeiből, jelmezeiből.”- mondja barátja, Kiss László, az est egyik szervezője, aki annak a Pro Traditione Zsigárd polgári társulásnak a vezetője, melyet még a színésszel közösen alapítottak.
Pályája során Kaszás Attila több mint ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitásának, kitűnő hangi adottságainak köszönhetően számos zenés darabban és musicalben nyújtott kiemelkedő alakítást.
„Minden elhunyt színésztársunkra, barátunkra fontos emlékezni. Nekem Attila a barátom volt, pályatársam, egy kiemelkedő tehetséggel bíró színész. Boldogsággal töltött el, hogy a Vígszínház fiataljai, akiknek nem volt már lehetőségük Attilát személyesen ismerni, mégis elsőre, boldogan mondtak igent a felkérésünkre, és vettek részt a megemlékezésen.”- meséli Rudolf Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Attila egykori barátja. „Nélkülözhetetlennek tartom, hogy emlékezzünk, és tanuljunk emlékezni azokra a nagyszerű emberekre, akik közöttük éltek, alkottak, és értékeket adtak a társadalomnak. - teszi hozzá Rudolf Péter, aki az emlék-év és emlék-est másik főszervezője.
A megjelent művészek és vendégek számára egyaránt felemelő volt az este, plusz energiákat, feltöltődést adott, az emlékezés nem szomorúságot hozott, hanem lélekmelengető pillanatokat egy olyan csodás emberrel, mint amilyen a színész volt.
Az emlék-est csak az egyik állomása a Kaszás Attila emlékévnek, hiszen novemberben jelenik meg egy könyv a színész életéről, munkásságáról halálának 10. évfordulója alkalmából.
További információ: Szőke Tibor- 0630/ 555 4821
A képeket Zsigmond László/DFP.hu készítette.
Útjára indult a Fraja
Lejárt- Részletek
Negyedik előadásához érkezett a Frappa Magazin újságíró akadémiája, a Fraja. Július 5-én az érdeklődők az interjúztatás rejtelmeivel ismerkedhetnek meg, s tanulhatnak trükköket a meghívott előadótól.
A Fraja, azaz a Frappa Journalist Academy másképpen áll az oktatás fogalmához: miközben biztos szakmai tudást adnak az újságírás iránt érdeklődők számára, aközben arról sem feledkeznek meg, hogy mindezt izgalmasan a legjobb megtanulni.
– Rengeteg klasszikus tanfolyam létezik ma, amik valóban hasznos dolgokkal ismertetik meg a tanulni vágyókat. Sok esetben viszont a tényleges, izgalmas gyakorlat elmarad – meséli Fézler Georgina, a Frappa Magazin tulajdonosa, s az akadémia ötletgazdája.
– Mi törekszünk izgalmasan, szórakoztatóan megtartani ezeket az alkalmakat; emellett pedig figyelünk arra is, hogy a magazin alkotói, s a meghívott szakemberek a praktikus és hasznos tudásra fektessék a hangsúlyt.
Fotó: Fézler Georgina
Ez eddig sikerült is: a kíváncsi, tanulni vágyó emberek száma folyamatosan nő, s jelenleg a negyedik eseményükre készülnek, ahol Rosta N. Napsugár zenei újságíró és zenei manager, PR-es igyekszik megismertetni az interjúztatás trükkjeivel az előadásra látogatókat.
– Megtisztelő volt Gina felkérése annak idején, mikor mesélt az ötletéről. Örömmel mondtam rá igent, mivel rengeteg olyan tapasztalattal gazdagodtam az elmúlt évek során, amit szívesen adok át másoknak, s nem biztos, hogy alapvetően ezeket megtanítanák akár iskolai kereteken belül – mesélte el Napsugár, akinek szakmai kötődése is van a Frappához, ugyanis a lap elődjénél, a Kabalaszigetnél Ginával együtt gyakornokoskodtak. A saját tapasztalatok elmesélése mellett pedig egy meglepetéssel is készül erre az estére.
– Szeretném, ha az elméleti rész után a jelenlévők megpróbálhassák egyből alkalmazni az itt tanultakat, hogy mindenképp sikerélménnyel, s mosollyal az arcukon távozzanak. Ebben nagy segítségemre lesz meghívott vendégem, Heiser Ádám énekes/zenész, aki amellett, hogy egy nagyon érdekes, nyitott személyiség, zeneileg is fantasztikusan tehetséges, s sok tapasztalat van az ő háta mögött is. Meg tudja mutatni egy kicsit a szakma másik oldalát – milyen a mikrofon másik végén állni úgy, hogy nyilatkozni kell a saját dolgainkról.
Akinek tehát felkeltették a Fraja előadásai az érdeklődését, az mindenképpen látogasson el a július 5-i eseményre. Nem muszáj szakmabelinek lenni, a szervezők mindenkit szívesen látnak, akik csak egy picit is bepillantást nyernének a kulisszák mögé.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Fraja – Mitől trendi egy interjú?
Időpont: 2017. július 5. 18:00 – 20:00
Helyszín: Budapesti Új Nemzedék Közösségi Tér (1053 Budapest, Királyi Pál utca 6.)
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/116116499001032/
Honlap: http://fraja.hu/mitol_trendi_egy_interju/
Heiser Ádám video: https://www.youtube.com/watch?v=ANjyZMBHu98
- Részletek
Idén júliusban egy hónapra megnyitotta kapuit a Pólus Center a cirkusz mesés világa előtt.

- Részletek
- Írta: MTI / Kerületi Újság
A fiatalok okos internethasználatra tanításának fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

- Részletek
- Írta: MTI
Huszonöt új tűzoltóautóval bővült a katasztrófavédelem járműparkja, ezek 16 megyébe kerülnek, összértékük meghaladja a hárommilliárd forintot.

- Részletek
- Írta: MTI
Az északi szakasz lezárásával párhuzamosan elkezdődik a vonal teljes alagútrendszerének korszerűsítése, ezért hétvégeken a teljes vonalon nem jár majd a 3-as metró - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott tájékoztatóból.

- Részletek
- Írta: MTI
Az adventi vasárnapokon napközben, az év végén pedig egész nap jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.

- Részletek
- Írta: MTI
Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik - hangoztatta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Kocsis Máté, a Fidesz budapesti választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

- Részletek
- Írta: MTI
Életműdíjjal ismerték el a magyar szinkronszakmában dolgozó előadóművészek munkáját. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) anyagi és szakmai támogatásával létrehozott díjat elsőként Bács Ferencnek, Bókai Máriának és Perlaki Istvánnak ítélték oda.

- Részletek
- Írta: MTI
A Sziget fesztiválnak ítélte idén a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az idei Budapest turizmusáért díjat, amelyet szerdán adtak át.

- Részletek
- Írta: MTI
Budapesten 1250 távfűtéses épületben kérték a szeptemberi hűvös idő miatt eddig, hogy a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. az üzemviteli megállapodásban szereplő időpontnál korábban indítsa el a fűtést, a társaság által ellátott mintegy 3000 lakóépületnek ez több mint harmada.
- Részletek
Hallotta már, hogy az oltásokban található higany komoly méreg? És azt, hogy akkor is ugyanúgy elkapja a betegséget, ha elment beoltatni magát? Ezek ugyan mind tévhitek, de sokszor találkozhatunk velük, sokan igazságként kezelik őket. Elvitathatatlan tény, hogy a védőoltások fontos népességszabályozókká avanzsáltak, korántsem mindegy, hogy milyen tudással rendelkezünk a témában. A leggyakrabban hallható tévedéseket Dr. Béres Zsuzsa, a Budai Oltóközpont oltóorvosa tisztázza.
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.