Budapest, te drága!

- Részletek
- Írta: MTI / Kerületi Újság
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Jeruzsálem parknak nevezték el Budapest I. kerületében a Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Friedrich Born rakpart által határolt területet.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Május 10-én a fővárosi Metro Klubban ünnepeli második születésnapját a Ruby Harlem zenekar, amely az amerikai soul, neo soul, R&B és gospel stílusok ötvözetében születő zenét képviselve mutatkozott be idén A Dal 2019 színpadán. Az elődöntőig menetelő formáció sokáig váratta a budapesti közönséget, és a rajongók először hallhatják élőben a Forró című slágerjüket.
Két éve vannak együtt, de már a szakma és a közönség elismerését is kivívta magának a Ruby Harlem. Iván Szandra, a zenekar alapítója a bostoni Berklee College of Music zenei egyetemen került közelebb az afro-amerikai alapokon nyugvó zenei stílusokhoz, fellépett már Japánban, az Egyesült Államokban, Angliában, Olaszországba és Lengyelországban is, most pedig Budapest ikonikus szórakozóhelyén, a Metro Klubban ünnepeli zenekarával második születésnapjukat.
A Ruby Harlem 2017. május 10-én adta első koncertjét, majd számos fellépés után pontosan egy évvel később ismét színpadra álltak, ekkor döntöttek úgy, hogy ez a dátum lesz az együttes születésnapja. Ezúttal tehát már tudatosan készülnek az eseménye.
„A Metro Klubban hatalmas legendák szórakoztatták évtizedeken át a közönséget, híres zenekarok nőtték ki magukat innen, a falaknak pedig történelme van. Éppen ezért megtisztelő számunkra, hogy itt ünnepelhetjük ezt a számunkra fontos mérföldkövet. Rég zenéltünk már Budapesten, mert tudatosan a közösségi médiában építjük a karrierünket, tehát különleges alkalom lesz ez” – mondta Iván Szandra.
A zenész arról beszélt, a május 10-i koncertre új dalokkal is készülnek, de az érdeklődők itt hallhatják majd először élőben a Forró című slágert, amellyel A Dal 2019 című műsorban az élmezőnyben végeztek.
Iván Szandra elmondta azt is, mozgalmasan és izgalmasan telt eddig ez az év, de még sok munka áll előttük.
„Két fordulót sikerült mennünk A Dalban, muzsikálhattunk a Fábry Showban és nagyon megtisztelő, hogy a Fonogram-díjat is elnyertük. Mindeközben folyamatos műhelymunka zajlik, készül a lemezünk. A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának keretein belül kétmillió forinttal támogatják a lemezkiadásunkat, ezen dolgozunk. A dalaink egyesével jelennek majd meg, a lemezt ősszel adjuk ki egyben. Most vesszük fel a számokat, és ezzel egy időben angol dalokat is írunk” – mesélte.
A Metro Club Theatre minden hétvégén a luxus varázsával átitatott környezetben, nyugati színvonalú hang- és fénytechnikával, kifogástalan kiszolgálással, mennyei italokkal, igazi ínyenc bistro food falatokkal és hatalmas tánctérrel várja a vendégeket.
|
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Az Orlai Produkciós Iroda 2019. június 24-én tartja a Belvárosi Színházban legújabb bemutatóját: Michael Frayn zseniális vígjátékát, a Vadmézet a Jászai Mari-díjas színész, rendező Znamenák István állítja színpadra. A Magyarországon is méltán népszerű angol szerző darabja igazi, kacagtató „tévedések vígjátéka”, amelyben ezúttal Ötvös András vezetésével Ullmann Mónika, Mészáros Máté, Nagy Dániel Viktor, László Lili és Radnay Csilla gabalyodik az érzelmek, és persze a humor hálójába.
Van, akinek minden megadatik: humor, intelligencia, kényelmes élet és tisztes egzisztencia... no meg négy gyönyörű nő szerelme, akik közül az egyik ráadásul a hű felesége. Közeleg a nyár, kezdődnek a kerti mulatságok, és az egyre nagyobb hőségben lassan mindenki fejét veszti a napfénytől, az alkoholtól – és a szenvedélytől… és ha a történet is ismerősnek hatna, az nem feltétlenül tévedés...
„A férfi-nő relációkban mindig van valami olyan küzdelem, ami rendkívül izgalmassá teszi ezeket. A főszereplőnknek egészen sajátságos viszonya van a gyengébb nem képviselőihez, minden kapcsolatát körüllengi valami megfejthetetlen titok, ami állandóan ott van, és ami a nőket ehhez a szörnyeteghez vonzza. Mi az, ami miatt ez a nem tisztességes, kicsit sem kedves ember, aki tulajdonképpen gyötri és megalázza a nőket és férfitársait egyaránt, mégis rajongást vált ki mindenkiből? Az érdekel, hogy mi ez a titok, erre a kérdésre fogjuk keresni a választ.” – mondta Znamenák István a Vadméz olvasópróbáján.
Michael Frayn darabjának ősbemutatója 1984-ben a Londoni Nemzeti Színházban volt. Az előadás azonnal elnyerte a szakma legrangosabb díját, az Olivier Awards-ot, méghozzá három kategóriában (Ian McKellen / Actor of the Year, Christopher Morahan / Director of the Year, John Gunter / Designer of the Year). Két évvel később a New York-i Virginia Theatre-ben Kim Cattrall és Kate Burton játszották a női főszerepeket. A vígjáték népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fergeteges színpadi sikerek után a BBC 2010-ben és 2018-ban is rádiójátékot készített belőle, előbb Ian McKellen, majd David Tennant főszereplésével.
Szereplők: Ötvös András, László Lili, Mészáros Máté, Ullmann Mónika, Radnay Csilla, Nagy Dániel Viktor, Grisnik Petra, Pataki Ferenc, Papp János, Ficzere Béla, Fellinger Domonkos, Takács Zalán
Dramaturg: Zöldi Gergely
Díszlet: Znamenák István
Jelmez: Cselényi Nóra
Rendező: Znamenák István
Producer: Orlai Tibor
Előadások időpontjai: június 24., 25., 26., 27., Belvárosi Színház
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek

A Főváros döntésének eredményeképpen célzott, intenzív többlet patkányirtás kezdődik Budapesten, a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen meghatározott tíz belső kerületben (I., V., VI., VII., VIII., IX., XIII., XIV., XIX., XX.)
Szerdán a legforgalmasabb...
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek

2020. január 23.
Laptartalom
2020 február 1-től Dr. Varga Ivett a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. új vezérigazgatója. A közlekedési szakember a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását.
Varga Ivett tanulmányait az Eötvös Lóránd...
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete immár tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája”, pályázatot az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt óriási érdeklődés kíséri, évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát.
Új, kreatív ötleteket, magyaros ízvilágú, az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket várt az Ipartestület, melyek csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak.
Idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők az ország minden területéről.
Érdekesség, hogy Gerbeaud Emilre emlékezve négy versenymű is a zserbó újragondolása volt torta formában. Magyarország jellemző gyümölcsei – sárgabarack, körte, eper, málna, birs, dió, szőlő, cseresznye, meggy, gesztenye, ribizli - mind megjelentek a receptekben, néhol egy-egy zöldség is.
Idén 31 torta közül választotta ki a zsűri a döntős tortákat, melyek a következők:
Akali meggyes mandula – készítője: Dezse Gergő (Mészáros Cukrászda, Szombathely)
Émile Emléke – készítője: Dénes Ilona (Művész Kávéház, Budapest)
Sopron Hűsége – készítője: Drávai Dávid (Hoffer Cukrászda, Sopron)
Boldogasszony csipkéje – készítője: Tóth Norbert (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)
Kékestető – készítője: Ipacs Balázs (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső, Budapest)
A szakmai zsűri két fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választ ki a zsűri öt tortát, majd újrakóstolják azokat, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.
A döntőben a tortákat helyben kell elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választja meg a győztest.
Hagyományosan a Magyarország Tortája versennyel egy időben rendezte meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. A hozzáadott cukrot nem tartalmazó torták között a cukrászok olyan kreációkkal is neveztek, amelyekben különleges alapanyagok, a többi között homoktövis, menta, kardamom, vagy éppen rozmaring alkotott harmonikus ízkombinációt a klasszikus alapanyagokkal, mint a piros gyümölcsök, a gesztenye és a csokoládé. A döntésnél a fő szempontok között szerepelt a szénhidrát és az energia érték is.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntősei:
Mandulatorta cukormentesen – Szamos Marcipán Kft, Budapest
Eredendő bűn – Álomsüti, Budapest
Körös-menti Egres – Tímár Panzió és Étterem, Gyomaendrőd
Boldogasszony csipkéje - Reök Kézműves Cukrászda, Szeged
Cukormentes Kicsi Gesztenye - Accappella Cukrászda, Szeged
Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország számos cukrászdája árusítja majd.

- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A mezőgazdaság digitalizációja stabilitást és kiszámíthatóságot hoz az élelmiszertermelésben, és elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar agrárium versenyképes maradjon Európában. Erről az agrárminiszter beszélt az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-és Gépkiállítás megnyitóján.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik - mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A lurkók még csak nem is sejtik, milyen lélegzetelállító kalandban lehet majd részük május utolsó vasárnapján a Meglepkék jóvoltából.
Az extrém ajándékokkal foglalkozó profi csapat ugyanis 26-án kizárólag az ő szórakoztatásukra készül egy felejthetetlen, libabőrös élménnyel.
A gyereknapon a Tinódi Lantos Sebestyén köz, a Boráros tér, a Lechner Ödön Fasor és a Soroksári út egy picit átváltozik Amerikává, hogy a gyerekek is átélhessék, milyen érzés egy Dodge Chargerben, Dodge Challengerben, Camaroban, Mustangban, Lamborginiben vagy egy Ferrariban kocsikázni. De, hogy a régi idők „nagyjai” se maradjanak ki, a kicsik kipróbálhatják, hogy pöfög egy négyütemű Trabant vagy milyen a kéziváltó egy Ladában.
Ezzel azonban még nem ér véget a Meglepkék sora, ugyanis a brigád elindít egy játékgyűjtési is akciót is, hogy mosolyt csalhassanak majd a daganatos betegségben szenvedő kicsik arcára.
A Játékmentés lényege, hogy összegyűjtik azokat a játékokat, amiket mások örömmel felajánlanak, hogy boldogságot okozzanak azoknak a gyerekeknek, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük a betegségükkel, miközben legtöbb idejüket egy kórházi szobában kell tölteniük.
A Meglepkék.hu csapata összefogott Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvánnyal, ami azért jött létre, hogy segítsen a daganatos gyermekeknek a gyógyulás ideje alatt. Ezek a gyermekek sok esetben hosszú hónapokat töltenek a kórházban szinte mindentől elzárva, de mi hiszünk abban, hogy ha együtt segítünk, minden sikerülhet – mondta Sashalmi Attila a Meglepkék cégvezetője, aki arra buzdít mindenki, legyenek Játékmentők.
Nagyon fontos azonban, hogy plüssjátékokat nem tud átvenni az Alapítvány, így azokat ne vigyék be az adományozók.
Így ülhet be gyermeke az autóba
Akik szeretnének részt venni, ezen a különleges napon és gyermeküknek maradandó élményt adni, azok e-mailben tudnak regisztrálni és időpontot foglalni. Csak annyit kell tenniük, hogy figyelik a Meglepkék.hu facebook oldalát és a kiválasztott autónál időpontot foglalni!
Játékmentés
Az összegyűjtött jó minőségű játékokat május 26-ig várják a Meglepkék.hu irodájába Bp. Tinódi Lantos Sebestyén köz.1. A begyűjtött játékokkal teli autókonvoj május 27-én útra kel és a Meglepkék igazi libabőrös élményt nyújt át a gyermekeknek!
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek

2020. január 28.
Laptartalom
2020 február 1-től Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója.
A szakember az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. Saját tanácsadó céget hozott létre,...
- Interjú a Budapestre készülő Chris Bottival
- MOL Bubi: 16 új gyűjtőállomással, 300 új kerékpárral bővült a közbringarendszer-
- Mobilitási pontot adtak át a fővárosi Szent Gellért téren-
- Öltözői titkok
- Hét kiállítóval vesz részt az AMC az Újvidéki Mezőgazdasági Kiállításon
- Sehol máshol nem kóstolható fogások a csütörtökön nyíló OTP Bank Gourmet Fesztiválon
- Megdőlt a tévhit, miszerint „gyerek mellett nincs idő a sportolásra”
- Új magyar termékcsoportokkal is megjelenik az Agrármarketing Centrum a SIAL CHINA szakkiállításon
- EP-választás - A fogyatékossággal élők segítséget kérhetnek a szavazáshoz
- Mexikó szúrós csodái
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.