Budapest, te drága!
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
2019. június 5-én a MoM Sportban ad koncertet Chris Botti, a Grammy-díjas trombita művész és zeneszerző, a fiatal trombitás generáció talán legnagyobb alakja. Nevét a hazai jazz közönség jól ismeri, és most újra visszatér Magyarországra.
Honnan jött a trombita szeretete nálad?
Az anyukám felelős azért, hogy már kiskoromban megismertetett a zenével és a zene szeretetével. Mivel ő zongoraművész, először zongorázni tanultam, de mint minden gyerek, lázadtam az ellen, amit anyám akart. Valami mást akartam csinálni, más hangszeren játszani. A tévében láttam Doc Severinsent és azt gondoltam, hogy ez a trombita nagyon menő dolog. Szóval elkezdtem trombitázni, és pár évvel később, mikor 12 éves voltam, meghallottam az első három hangot Miles Davis’ “My Funny Valentine” című dalából és abban a pillanatban tudtam, hogy jazz zenész szeretnék lenni.
Néhány évvel ezelőtt az Impressions című albumod Grammy-díjas lett. Milyen érzés volt ez számodra?
Hogy őszinte legyek a Grammy egy zenésznek más, mint egy Oscar egy színésznek. A Grammy annyit jelent, hogy képes vagy minden este színpadra lépni. Sokan vannak olyanok is, akik nyertek Grammy-díjat, de nincs sikeres koncert turné „üzletük”. Én fogtam magam és éltem a lehetőséggel, hogy egy bandát egyben tartva bejárjuk a világot és színpadra lépjünk minden este. És ez az én „Grammy-m”. Szóval nagyon örülök a megtisztelő díjnak, de hogy őszinte legyek nekem többet jelent a másik út, a koncertezés.
Mit vársz legjobban a budapesti útból?
Hogy játszhassak a rajongóimnak. Egyáltalán nem tartom kis jelentőségűnek, hogy vannak rajongóink, akik megveszik a jegyet, lemondanak minden mást aznap estére, és eljönnek, meghallgatni, megnézni minket.
Tudnál néhány szót mondani arról, hogy mire számíthatunk a koncerten?
Sok különböző dalt fogunk játszani az Impressionstől kezdve a régebbi lemezekig, és ami a legfontosabb, a világ egyik legjobb zenekarát láthatjátok, hallhatjátok majd, úgyhogy számíthattok arra, hogy nagyon jól fogjátok érezni magatokat, és a jazztől a klasszikus zenén át, a rockig sok fajta műfajba belehallgathattok. Vannak olyan nagyon jó barátaim, akik még sosem láttak engem játszani, de most arrafelé fogok játszani, ahol élnek, úgyhogy meg fogom őket hívni a koncertre. A koncert napjára majd összegyűjtik a bátorságot, hogy megkérdezzék: „Szóval csak te leszel meg egy szál trombita?” Tényleg úgy érzem, hogy a karrierem arról szól, hogy egyenként megnyerjem magamnak az embereket, mint egy párbajban. Egyszerre egy közönség, egy ember, mivel amint látják, már felfogják az egészet. A koncert után pedig odajönnek és azt mondják: „Úristen, sírtam a koncert alatt”, agy „Soha nem láttam még ilyen zenészséget”, vagy „Ez tényleg nagyon vicces volt és a gitáros teljesen őrült”, vagy hogy tényleg nagyon élvezték a koncertet és nagyon jól érezték magukat. Az emberek nem tudják mire számítsanak egy trombitástól, így az emelkedő még meredekebb. Ez az egyik oka annak, hogy ilyen kitartóan turnézok, meg akarom mutatni mindenkinek, hogy mit tudok, és persze miután egyszer megtapasztalod milyen érzés ez, már abba sem akarod hagyni.
Mit jelent a világ legkelendőbb jazz-crossover zenészének lenni?
Megpróbálok nem foglalkozni a címkékkel. Engem csak az érdekel, hogy a közönségem növekszik-e, és hogy a rajongóim jól érzik-e magukat a koncertjeimen. Amíg ez a két dolog igaz, addig én teljesen elégedett és boldog vagyok.
Voltál már valaha Budapesten? Lesz időd városnézésre?
Igen, már volt koncertünk Budapesten 2010-ben és ez egy nagyszerű város, nagyon jól éreztük magunkat itt. Sajnos sosincs időnk városnézésre, így a tapasztalataim limitáltak, de abban biztos vagyok, hogy az ételek mindig nagyszerűek voltak, az emberek pedig nagyon vendégszeretőek és kedvesek.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek

A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában a közbringarendszer legnagyobb egyidejű fejlesztéseként 16 új gyűjtőállomással és 300 kerékpárral bővült a MOL Bubi közbringarendszer, így már 143 helyszínen 1846 kerékpár várja használóit.
A BKK folyamatosan törekszik a...
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek

Kísérleti jelleggel nyitottak meg egy úgynevezett mobilitási pontot pénteken Budapesten, a Szent Gellért téren, a 4-es metró kijáratánál, ahol két hónapon keresztül autó-, bicikli- és elektromosroller-megosztó szolgáltatás érhető el.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra...

Öltözői titkok
Lejárt- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Kozák Danutával készült interjúnkban megkérdeztük ötszörös olimpiai bajnok kajakozónkat, milyen hatással volt rá várandósága, hogyan élte meg a szülést és a terhesség után, hogyan tudott ilyen rövid időn belül visszatérni a versenypályára!
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Megnyílt az Európa tíz legfontosabb mezőgazdasági kiállítása között számon tartott újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszerágazati Szakkiállítás. A 2019. május 17-ig tartó eseményen idén 60 ország több, mint 1500 kiállítója mutatja be termékeit a mintegy 140 ezer látogatónak. Magyarországot az élelmiszeripari kiállítók között az Agrármarketing Centrum képviseli Újvidéken.
Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági seregszemléjén hét kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait az Agrármarketing Centrum 60 négyzetméteres standján. Az eseményen az AMC képviseletében részt vesz Ondré Péter ügyvezető és Giczi Gergely ügyvezető-helyettes is. A vásár nyitónapján Ondré Péter elmondta: az évek óta folyamatosan bővülő, nagyszámú látogatókörrel és szolgáltatásokkal rendelkező kiállításon már jól ismerik a magyar kiállítókat, jó kapcsolatot ápolnak a magyar partnerekkel és ezért a magyar cégek szívesen választják az AMC által szervezett közösségi megjelenést.
A magyar standon többek között pulykahúsból készült élelmiszerekkel, felvágottakkal, piros paprikákból és különféle húsféleségekből, szárnyasokból készült ételekkel, valamint almából, meggyből, bodzából és homoktövisből készített különlegességekkel, szőlőmag őrleményekkel és olajokkal várják a látogatókat. A finomságok mellett a Pannon Tokaj Pincészet száraz, félszáraz és édes Tokaji borait is megismerheti a közönség.
Az Agrármarketing Centrum ügyvezetője kiemelte, hogy a kiállítás kiváló alkalom a tapasztalatcserére, valamint a szerbiai kereskedelmi és borkultúra megismerésére. „A kiállítás során, emellett lehetőség nyílik arra is, hogy a jelenlévő kiállítókkal egyeztetéseket folytassunk a 2019. szeptember 26-29. között általunk szervezett 79. OMÉK-on való megjelenési lehetőségekről is” – tette hozzá Ondré Péter.
Az AMC ügyvezető igazgatója bízik abban, hogy kiállítóik az elmúlt évekhez hasonlóan ez alkalommal is elégedetten zárják majd a rendezvényt, hiszen a hét napos kiállítás során szép számmal fordulnak meg érdeklődők a magyar standnál. „Tudomásunk szerint több cég előre egyeztet tárgyalásokat meglévő kapcsolatainak frissítése érdekében, hiszen a személyes találkozás kiemelten fontos a térség üzleti kultúrájában” - mondta még el Ondré Péter, megjegyezve, hogy a tőlünk délre, délkeletre fekvő országokban kiválóak az üzleti lehetőségek, hiszen tavaly összességében mintegy 20 százalékot tett ki az agrár- és élelmiszeripari összkivitel aránya a teljes exporton belül.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Az ország legjobb konyhái készülnek egyedi kreációkkal a csütörtökön induló Gourmet Fesztiválra, ahol a kóstolás mellett hazai és külföldi sztárséfek nyilvános előadásain és tematikus workshopokon is részt vehetnek a látogatók.
A két Michelin-csillagos Onyx kenyérfagylaltja, a saját budapesti éttermének nyitására készülő Rácz Jenő dashis tőkehala és a friss csillagos Babel már klasszikusnak számító szarvasgombás tojásos nokedlije: ezeket is megkóstolhatja, aki kilátogat május 16-19. között a fesztiválnak helyet adó Millenáris Parkba.
A fesztivál idei tematikája, a paprika, a sercli és a sör hármasa a legnívósabb éttermek séfjeit is megihlette. Az Onyx egyetlen fogásban egyesíti a három alapanyagot: kenyérfagylaltjukat paprikás málnaöntettel és sörkockákkal kínálják majd. A Babel a csillagos nokedli mellé egy másik remek fogását is hozza, amelyhez a helyben grillezett polipcsápot rendhagyó módon először sörben pácolják. Az országban először lehet megkóstolni, milyen ízeket hoz ki az alapanyagokból a népszerű főzőműsorból ismert Rácz Jenő, aki tőkehala mellett espelette-i paprikával készített kacsamellel és saját sajttortájával is bemutatkozik. Az elegáns Salon paprikaszörpöt főz, az Arany Kaviár nemcsak egy különleges pelmenyit kínál a fesztiválon, de nevéhez hűen kaviárkóstolót is hoz, és az Osztrigasommelier is kitelepül friss áruval.
A távol-keleti ízek kedvelői sem maradnak éhesen: a Kobuta-t jegyző Takács Lajos gyozákkal (japán gombóc) készül, Varga Dani, az Aum étterem séfje vörös curry-s kacsalevest főz, és szokás szerint ott lesz a főváros egyik legjobb kínai konyháját vivő Wang mester és a japán konyhaművészetben díjnyertes Sushi sei is.
Az exkluzív kiállítók fogásait lesz mivel méltóképpen kísérni, több mint 30 borászat és borkereskedő mutatja be a hazai és európai borkultúra sokszínűségét: számtalan borstílussal, borvidékkel, szőlőfajtával ismerkedhetnek meg a látogatók. Lesz természetesen pálinka, whiskey, hazai gin, rengeteg koktél, sokféle kézműves sör, csapolt Staropramen és belga sörkülönlegességek is.
Sörös gumicukor és sós kürtőskalács
A fesztivál honlapján (gourmetfesztival.hu) már olvasható és letölthető teljes menü alapján egyébként is a sör szülte a legkülönlegesebbnek ígérkező fogásokat. Lesz IPA fagyi a +52-nél és sörös máglyarakás az Almalombnál, csilis sör az ÉS-nél és meggysör a Macesz Bisztró flódnijához. A St. Andreánál spárgával és citrommal kínálják az italt, a Sütizz cukrászai Söribo néven gumicukrot főztek belőle. A Trattoria Pomo d’Oro „málnasörbettel” frissíti a créme brulée-t, a Villa Medici vajsörfagyit, a Zincenco „hortobágyi sörös cipót” kínál, a Vegan Love húsos burgereket leköröző húsmentes burgerét pedig sörtésztában sült csemege uborka kíséri.
A tavaszi időpont és a Millenáris kertje többeket is arra sarkallt, hogy kinti tűzhelyeket vessen be: az Esca faszénen süti a hortobágyi palacsintát, a DNB Budapest pedig hasonlóan készített sós kürtőskaláccsal mutatkozik be, libamájas és kecskesajtos kiadásban. Erre rímel a Michelin-csillagos Costes lecsós nyitott szendvicse mangalicaszalonnával, ahonnan már csak egy lépés a Bori Mami szarvasgombás lecsója vagy a Laurel bodagra (lepénykenyérre) tálalt körömpörköltje. A Digó nápolyi kemencéjéből ezúttal paprikás pizzák is előkerülnek majd, és a húsmentes opciókat kereső látogatók favoritjának ígérkezik a Naspolya Nassolda füstölt paprikával készített brokkoliserclije is.
Sztárséfek Koreától New Yorkig
A fogások között szusszanni is lehet a gasztroszínpadnál, ahol péntektől gyakorlatilag folyamatos a program, és egymást váltják a magyar és nemzetközi bemutatók. Főz és mesél az albán Bledar Kola, az exkluzív vacsorát is adó, osztrák-mediterrán két Michelin-csillagos Konstantin Filippou, a szintén csillagos szöuli Lee-Jong Kuk, a moszkvai Twins Gardent vezető séfpár, Ivan és Szergej Berezutszkij, az Anthony Bourdain által is felkeresett burgenlandi belsőségrajongó, Max Stiegl, valamint Rácz Jenő és szintén a tévéből ismert, ide is gyerek segítőkkel érkező Pesti István.
Feleleveníti az idei Bocuse d’Or élményeit Pohner Ádám séf és csapata, és New Yorkból a fesztiválra érkezik az a Jeremy Salamon is, aki a várakozások szerint ottani éttermével a magyar konyha új amerikai nagykövete lehet. Lesz még szó sörről, koktélokról, croissant-ról és valóban kézműves focacciáról és világbajnok chilikről is, külön workshopokon pedig közvetlen közelségből lehet elmélyedni a briós, a kimchi, a kovászos kenyér és kovászolás, a mentes ételek és a sörrel készülő sütemények világában. Eközben a gyerekeket gasztrojátszóház és a nagyobbakat nekik szánt főzős foglalkozások várják.
A négynapos fesztivál napijegye elővételben 4.600 forintba, a bérletek 9.300 forintba kerülnek, mindegyikhez többféle bor-, whiskey és sörkóstoló, Spiegelau kóstolópohár és finom street food falatkák is járnak.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
|
|
|
|
Új magyar termékcsoportokkal is megjelenik az Agrármarketing Centrum a SIAL CHINA szakkiállításon
Lejárt- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Prémium kategóriás magyar termékek kínálatával nyitotta meg kapuit 2019. május 14-én Kína legnagyobb nemzetközi élelmiszerágazati kiállítása, a SIAL China. A területét és áruválasztékát tekintve évről évre növekvő, idén már 200 000 négyzetméteres, 3 napos rendezvény 4 300 kiállítót vonultat fel, amelynek fele külföldről érkezik. A 2019-ben 20. alkalommal megrendezett kiállításon csak szakmai és üzleti látogatók vehetnek részt, számuk ez évben várhatóan eléri a 110 000 főt.
A SIAL CHINA szakkiállításnak évek óta rendszeres résztvevője az Agrármarketing Centrum (AMC), elsősorban édességek, magvak, ételízesítők, bébiételek és italok kategóriában. A marketingszervezet 2019-ben 90 m2-en, 7 magyar kiállító részvételével, a már hagyományosnak mondható borok mellett új, számos nemzetközi elismerést szerzett termékcsoporttal, többek között sütőipari és innovatív édesipari termékekkel vesz részt a sanghaji eseményen. Idén első alkalommal mutatkozik be az AMC közösség standján a magyar kacsahús, tekintettel arra, hogy már Kína is elismeri Magyarország madárinfluenza-mentes státuszát, így a víziszárnyasokból készült termékek is megjelenhetnek az ázsiai ország piacán. A megjelenés azt is jelenti, hogy növekedési pályára állhat a Kínába irányuló víziszárnyas export.
„Reményeink szerint a 24 milliós kínai metropoliszban tartott eseményen komoly érdeklődés mutatkozik majd az újdonságnak számító magyar kacsahús termékek, sütemény alapporok, innovatív édességek és glutén- és cukormentes kekszek, valamint a tradicionálisan jelen lévő termékek iránt” – mondta a SIAL China magyar szereplése kapcsán Ondré Péter, az AMC ügyvezetője. A cégvezető kiemelte: Kína jelenleg Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnere, olyan értékeket hordoz, amelyekkel a magyar kiállítóknak okosan kell élnie. Az AMC ügyvezető igazgatója szerint Kína 1,386 milliárdos lakossága kapcsán tudatosítani kell az exportra törekvő magyar cégekben, hogy Kínában több város lakossága is meghaladja a 10 milliós lélekhatárt, tehát az ázsiai térséget nem egységes felvevő piacként kell kezelni, hanem gondolni kell az eladásra kínált áruféleségek fogyasztói igényekhez történő specifikálására is.
A kiállítók visszajelzései szerint Kínában rendkívüli módon értékelik, hogy Magyarország egyedülálló földrajzi és természeti adottságainak, kivételes élelmiszertermesztési kvalitásainak és az Európai Unión belül is kimagasló élelmiszerbiztonságának köszönhetően magas hozzáadott értékű, egészséges és ízletes élelmiszereket kínál. Az ázsiai országban elsődlegesen a magyar prémium termékekre és azon belül is a kínai igényekhez igazított választékra mutatkozik jelentős kereslet.
A közösségi standon megjelenő magyar kiállítók számára komoly ösztönző erőt jelent az a közel 90%-os anyagi támogatás, amit az AMC a részvételi díj összegéhez ad. A külföldi közösségi megjelenések részvételi felhívásai rendre a www.amc.hu honlapon jelennek meg.
A Sial China kísérő rendezvényei közül 2019-ben kiemelkedik a SIAL Innovation innovációs fórum, a Top Chef szakácsok versenye, a La Cuisine by SIAL gasztro látványszínpad és május 16-án a Sanghaji Kelet Gyöngye toronyban megnyíló magyar gasztronómiai fesztivál és képkiállítás, amelyet az épület tetején található forgó étteremben magyar fogások színesítenek. Erre a programra a Magyar Hungarikumok és Nemzeti Értékek Szövetsége delegálja a séfeket. A SIAL China kiállításhoz kapcsolódóan, május 17-én, Kína egyik legnagyobb konglomerátuma, a Greenland csoport és a Sanghaji Főkonzulátus üzleti fórumot és partnertalálkozót szervez a V4 országok élelmiszeripari vállalkozásai részére, ahol a magyaros műsort is az AMC szervezi.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A választási eljárásról szóló törvény alapelvei között szerepel a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése: a szavazáshoz például Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek, a május 26-ai európai parlamenti választás esetében ennek határideje pénteken jár le.
Mexikó szúrós csodái
Lejárt- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Tavaszi Országos Kaktuszkiállítás és Vásár: május 24-26-ig az ELTE Füvészkertben.
Közép-Amerika keleti oldalát átszelő hegylánc a Sierrre Madre Oriental nyugati oldalán a Sierra Madre Occidental 3000-4000m magas hegycsúcsokkal , felföldekkel és a hegység lábánál trópusi esőerdőkkel, a piramisok, az orchideák, broméliák, kaktuszok otthona. A hegység Észak- Mexikótól Dél-Mexikóig terjed, a felföldek és magas hegyek völgyei adnak otthont az egzotikus külsejű oszlop kaktuszok, arany gömbkaktuszok és a kövek közt rejtőzködő papsapka kaktuszok világának, melyek a bennszülötteknek élelmet, vizet és építőanyagot is adnak, de itt élnek a kaktusz-világ ékszerei a fehér vagy lila virágban pompázó Turbinicarpusok és az igen különleges Ariocarpus nemzetség sokasága is.
Az oszlop kaktuszok egy faja fehér hajas „ruhát” hord, ez védi a növényt a károsító magashegyi napfénytől és az éjszaka zord hidegeitől, ezeket a kaktuszokat népiesen Őszapó kaktuszoknak is hívják.
Kiállításunkon a közönség elé kerül az Mexikó völgyeit és felföldjeit benépesítő ritkán látható oszlop és gömbkaktuszok sok faja, köztük az „Őszapók” is, de megcsodálhatják Mexikó gömbkaktuszainak változatosságát, az Astrophytumokat, Ariocarpusokat, Echinocactusokat, Turbinicarpusokat az epifiton azaz fán lakó növényeket pedig a levélkaktuszok és a bromélia -félék képviselik.
Mindezek mellett természetesen helyet kapnak a hazai kaktuszgyűjtők feltett kincsei, több száz kaktusz és pozsgás ritkaság Amerika és Afrika egzotikus tájairól!
Aki kedvet kap a növények tartásához a kiállítás alatt beszerezheti első vagy több századik kaktuszát, az egyesület tagjai pedig tartási tanácsokkal is ellátják az érdeklődőket.
A kisgyermekes családokat kézműves programokkal várjuk szombaton és vasárnap!
Nyitva tartás: május 24-26. között naponta 9-17 óráig.
Cím: 1083 Budapest, Illés u. 25.
Bővebb információ: https://www.kaktuszgyujtok.hu/

- Részletek
- Írta: MTI
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Budapest, 2020. február 4. Senyei György Barna, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke az OBH székházában 2020. február 4-én.
- Mégis elbontják a Nyugati téri felüljárót
- Az Orlai Produkciós Iroda fontos ügyben kéri nézői és partnerei segítségét
- Beszámoló a 24. ALDI Női Futógáláról
- Kalandpark és sportsziget is lesz a Városligeti Gyermeknapon-
- Figyelmeztetés az erős szél miatt -
- Tizenhat kiállítóval jelenik meg az Agrármarketing Centrum az amszterdami PLMA szakkiállításon
- Egy hónapon belül elindulhat az e-jegyrendszer kísérleti programja
- Szijjártó Péter Washingtonban
- Május végén kártevők inváziója jön a kertekben
- Elindult a világ első közösségi autókereskedése
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.